Visszatér a túraautós mezőnybe Michelisz korábbi bajnoki ellenfele

Új TCR autóval mutatkozik majd be a World Tour mezőnyében az az Esteban Guerrieri, aki a WTCR után sportautós karrierbe kezdett.

Losonczy Levente pole-pozícióból rajtolhat a TCR Europe-ban

Szezonja ötödik versenyhétvégéjét teljesíti a Paul Ricard-i versenypályán a TCR Europe, ahol a második, vasárnapi futamot az Aggressive Team Italia magyar pilótája, Losonczy Levente kezdheti majd meg a rajtrács éléről.

Michelisz Norbertnek fontos a Hungaroring, de a bajnokság fontosabb

Michelisz Norbert lapunknak nyilatkozott arról, hogy miként kezeli az idén a hungaroringi versenyhétvégét, és milyen volt éllovasként nekivágni a hazai versenyének.

Michelisz egy utolsó körös előzésnek köszönhetően áll az élen az első forduló után

Viszonylag eseménytelenül alakult a Hyundai magyar versenyzője számára a portimaói második futam, ám mégis egy apró mozzanat kritikusnak bizonyult utólag.

Már csak egy helyszín hiányzik a teljes 2023-as TCR World Tour versenynaptárhoz

Uruguay és Argentína is szerepel majd az első TCR World Tour naptárban, miután hivatalosan is megerősítették a 2023-as két dél-amerikai versenyhelyszínt. A szezonnyitó négy európai...

Újabb helyszínét árulták el a TCR World Tour tervezett versenynaptárának

A TCR World Tour első idényének menetrendje egy negyedik, európai földön rendezett versennyel bővült, miután megerősítették a Vallelungában rendezendő futam terveit. Az ACI Vallelunga és...