KezdőlapFastest SlapAlonso: A teljes IndyCar szezon túl megerőltető lenne jövőre

Alonso: A teljes IndyCar szezon túl megerőltető lenne jövőre

-

Fernando Alonso nem zárja ki, hogy 2020-ban visszatér az F1-be és azt is elmondta, hogy azért nem vállalt teljes IndyCar szezont 2019-ben, mert túl megerőltetőnek találja.

Sokan gondolják, hogy Alonso belefáradt az F1-be és ezért távozik. Némi meglepetésre azonban az is kiderült, hogy az IndyCarban sem fut teljes szezont, viszont így is nyitott egy Indy500-as beugrásra.

„Szívesen megcsinálnám, hogy őszinte legyek. Varázslatos verseny volt tavaly, hatalmas a vonzereje számomra, főleg a Le Mans-i sikerem után. A terveim között szerepel a jövő évre” – mondta a spanyol a Marcának.

Igazából az a célja 2019-el kapcsolatban, hogy kicsit lelassítson.

„Pihennem kell és vissza kell nyernem a motivációmat, ezért nem akarok egy teljes IndyCar szezont. Ha odamennék, az szinte olyan, mintha maradtam volna az F1-ben, ahová akár vissza is térhetek 2020-ban.”

Alonso azt is elmondta, hogy mit gondol azokról a pletykákról, melyek szerint megszerezte Spanyolországban az IndyCar közvetítésének jogait.

„Hallottam, de tudomásom szerint nem tárgyaltunk erről. Viszont ez jó ötletnek tűnik, átgondolom majd.”