KezdőlapFastest SlapAlonso tényleg tárgyal az Andrettivel az Indy500-ról

Alonso tényleg tárgyal az Andrettivel az Indy500-ról

-

Michael Andretti elismerte, hogy tényleg egyeztet Fernando Alonsóval a jövő évi Indy500-ról. Erről már korábban beszámoltunk, mint sajtóértesülés, ám most maga az Andretti Autosport csapatfőnöke nyilatkozott a Racernek.

Igaz az még hozzátartozik a dologhoz, hogy a spanyol a McLarenhez is mehet, mert a wokingiak indíthatnak számára egy harmadik autót a már biztosan induló, Oliver Askew-Patricio O’Ward duó által vezetett versenygépek mellett.

De Andrettire visszatérve, az amerikai így nyilatkozott: „Beszéltünk erről, és imádnám, ha újra nálunk vezetne, de sok dolog történhet.”

„El kell döntenie, mit akar csinálni, és még mindig kiköthet a McLarennél is. De van más dolog is” – utalt a Hondára, mely csapata motorszállítója. „Ez egy lehetőség, de nem egy jó lehetőség. Nagyon szeretném, ha visszatérne hozzánk, és velünk szerezné meg első Indy500 győzelmét. Sokszor beszéltünk már erről, mint ahogy arról is, hogy máshol is vezethetne nekünk. De egyelőre csak egyeztetünk.”