KezdőlapFastest SlapBrutálisan jól néz ki a 2018-as Acura ARX-05!

Brutálisan jól néz ki a 2018-as Acura ARX-05!

-

Az Acura leleplezte a 2018-as prototípusát Montereyben, az ARX-05-öst, amivel Daytonában indulnak majd először. A Team Penske lesz gyakorlatilag a gyári csapat, és nagyon stílusos új formavilágot visznek majd a szériába, az éles élvonalakkal. Az autó alapjai egyébként az Oreca 07-es modelljében keresendők, és a bemutatón Roger Penske, és az Acura/Honda illetékese is. Utóbbi, St. Cyr ennyit mondott a RACER-nek:
„Ezzel az autóval teljesen megújítjuk az Acurát. Három lépésben újultunk meg, első a TLX-GT, majd az NSX GT3 volt, ez a vízió meg megmutatja azt, hogy hova tartunk. Látható, hogy az autó nagyon jól néz ki, és már ránézésre gyors, pedig itt ülünk.”

Az Acura azt állítja, hogy a festés is a véglegeshez közeli, persze várható még némi csavar majd a dologban. Az NSX-ből jön az a kagylószerű kialakítás, ami túlnyúlik az első sárvédőkön, és hasonlít egy hokiütőre, ami összetéveszthetetlen eleme lett a gépnek. Az ORECA 07-es és az ARX-05 (Acura Racing eXperimental, generation 5) között az orr részen keresendő tehát a legnagyobb különbség, hiszen utóbbi egyedi LED világítása, a natúr szénszál használata a fehér karosszéria alatt úgy néz ki, mintha semmi se lenne alatta. A „hokiütő” szélén a fluoreszkáló narancs szín meg főhajtás az IMSA-t egykoron nyert Spice-Acura GTP-Lights autók előtt, még a 90-es évekből.

Az egyedi kerekek már másképp fognak majd kinézni, amikor az ARX-05-öst már éles versenyre viszik majd Daytonába, és tovább dolgoznak majd az éleken is, hogy tovább csökkentsék a súlyt. A motorháztető alatt pedig már a bizonyított 3.5 literes duplaturbós V6-os teljesít majd, ami megfelelően teljesített már a Cadillacnél, Mazdánál és a Nissannál, így a Team Penskenél is ezt várják majd. St. Cyr erről ennyit mondott:
„Az erőforrás a J35-ös motorunk lesz, ami már nyert Le Mansban a maga kategóriájában, a sebringi 12 óráson, Daytonában, és még a Pikes Peaken is, a saját osztályában. Nagyon várjuk már, hogy a pályára küldhessük.”

acura

acura

acura

A bemutató után az ARX-05-öst Juan Pablo Montoya kapja majd meg, és kezdi meg vele a teszteket, először majd Road Atlanta pályáján.