KezdőlapFastest SlapHazai közönség előtt duplázott a japán pilóta, Joshide Muroja

Hazai közönség előtt duplázott a japán pilóta, Joshide Muroja

-

Nem akármilyen sikert ünnepelhetett hazai környezetben a Red Bull Air Race szezon eddigi legnagyobb közönsége előtt a japán Joshide Muroja. A tavalyi csibai verseny után idén is – az idei szezonban sorozatban másodszor – a dobogó legfelső fokára állhatott, és ezzel elfoglalta méltó helyét a világranglista élén. A második és harmadik helyet eddig egyedülálló módon a két cseh pilóta, Petr Kopfstein és Martin Šonka szerezték meg.

Csiba (Japán) – Június 3-4-én nemzeti hősként ünnepelte a Red Bull Air Race csibai versenyére kilátogató, mintegy kilencvenezer rajongó Joshide Muroja-t, aki kiváló teljesítményével megérdemelten szerezte meg – sorozatban második – győzelmét hazai közönség előtt. Az izgalmas nyitófutamok után Muroja 55.288-os idejével meggyőző, 0,558 másodperces fölénnyel előzte meg a második helyezett cseh Petr Kopfstein-t, aki szintén bravúrt mutatott be, hiszen csupán második világbajnoki szezonjában megszerezte karrierje első dobogós helyezését. A dobogó harmadik fokára a 2017-ben másodjára dobogós helyezést elérő, szintén cseh Martin Sonka állhatott.

Az izgalmakkal teli szezonban az eredmények tovább fokozzák a drámát: Muroja két győzelmével megelőzte a cseh Sonkát, és karrierje során először végzett a világranglista élén. A verseny számukra igen szorossá vált: a bajnokság felénél lévő negyedik, budapesti állomáson július 1-2 között mindkét pilóta egyaránt 30 ponttal indul neki a futamnak. A világbajnoki címért folyó párharcba azonban mások is beleszólhatnak: hét pont különbséggel a harmadik helyen álló német Matthias Dolderer tavalyi világbajnoki címét kísérli meg megvédeni, mögötte Kopfstein áll hat ponttal lemaradva, és a mezőny közepén is felsorakoztak a pilóták, várva a kitörési lehetőségre. Sokak számára Budapest lesz a vízválasztó.
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy újra győzni tudtunk Csibában, és ezúton szeretném megköszönni mindenki támogatását itt Japánban. A győzelemhez egy kis szerencse és a többi pilóta hibái is hozzásegítettek”- mondta Muroja, az áprilisi San Diego-i futam győztese. „Hátravan még öt versenyünk, ezért nem állhatunk meg, folytatnunk kell a munkát. A csapatunk kiválóan teljesít, és ha továbbra is követjük a taktikáinkat és a terveinket, akkor még több versenyt nyerhetünk.”

Jegyek már kaphatók a 2017-es Red Bull Air Race Világbajnokság összes versenyére – köztük a Magyarország szívében található, július 1-2-i budapesti futamra is.

A 2017-es csibai Master Class futam végeredménye:
1. Joshide Muroja (JPN), 2. Petr Kopfstein (CZE), 3. Martin Šonka (CZE), 4. Matthias Dolderer (GER), 5. Michael Goulian (USA), 6. Matt Hall (AUS), 7. Pete McLeod (CAN), 8. Kirby Chambliss (USA), 9. Mikaël Brageot (FRA), 10. Juan Velarde (ESP), 11. François Le Vot (FRA), 12. Peter Podlunšek (SLO), 13. Nicolas Ivanoff (FRA), 14. Cristian Bolton (CHI)

A Világbajnokság állása három futam után:
1. Joshide Muroja (JPN) 30 pont, 2. Martin Šonka (CZE) 30 pont, 3. Matthias Dolderer (GER) 23 pont, 4. Petr Kopfstein (CZE) 17 pont, 5. Pete McLeod (CAN) 14 pont, 6. Michael Goulian (USA) 14 pont, 7. Juan Velarde (ESP) 13 pont, 8. Peter Podlunšek (SLO) 12 pont, 9. Kirby Chambliss (USA) 10 pont, 10. Nicolas Ivanoff (FRA) 10 pont, 11. Matt Hall (AUS) 8 pont, 12. Cristian Bolton (CHI) 4 pont, 13. Mikaël Brageot (FRA) 4 pont, 14. François Le Vot (FRA) 3 pont.