KezdőlapFastest SlapRasszista megjegyzése az állásába került az Indy 500 után

Rasszista megjegyzése az állásába került az Indy 500 után

-

Terry Frei újságíró hosszú ideje dolgozott a Denver Postnál, az Indy 500 után Twitterre posztolt rasszista megjegyzése munkaviszonya megszűnését is jelentette egyben.

Történt ugyanis, hogy a 101. Indy 500-at a japán Takuma Sato nyerte, „pechére” épp a Memorial Day idején, mikor az amerikaiak fegyveres szolgálatban elhunyt hőseikre emlékeznek.

„Nincs benne semmi személyes, de nagyon kínos számomra, hogy japán versenyző nyerte az Indianapolisi 500-at, a Memorial Day hétvégéjén.” – írta Frei Twitteren.

Miután Freit azonnal a rasszista szóval illették, később törölte a posztot és elnézést kért, ám ami egyszer kikerül az internetre, az ott is marad…

Később a lap maga is elnézést kér Frei megjegyzése miatt.

„A Denver Post elnézést kér egyik riporterének tweetje miatt, ez nem a mi normáinkat és értékeinket tükrözi. Személyes ügyünkként kezeljük az esetet, egyebet nem fűznénk hozzá.” – közölte a lap.

Később kiderült, hogy az újságíró azóta már nem dolgozik a Denver Postnál, bár azt nem tudni, hogy maga mondott-e fel, vagy kirúgták.