KezdőlapFastest SlapVettel: Más világot élünk, így nem dughatjuk homokba a fejünket

Vettel: Más világot élünk, így nem dughatjuk homokba a fejünket

-

Sebastian Vettel úgy véli, hogy őt és Lewis Hamiltont terheli az a felelősség, hogy felszólaljanak a fontos társadalmi kérdésekben.

Lewis Hamilton tavaly kezdte el népszerűsíteni az F1 keretein belül a BLM-mozgalmat. Idén továbbá létrehozott egy olyan bizottságot is, ami a színesbőrű tehetséges fiatalokat támogatja. Addig a német versenyző a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet, sőt az LMBTQ+-t érintő témákban is felszólalt:

,,Már más világot élünk, így nem dughatjuk homokba a fejünket. Nem bújhatunk többé a teljesítmény és a szakami érdekek függönye mögé. Nem szólhat ez már csak arról, hogy hány pontot gyűjtesz vagy hány futamot nyersz. Vannak olyan dolgok mindannyiunk életében, amik ennél fontosabbak és nagyobbak, így ki kell állnunk mellettük.” – nyilatkozta Vettel a The New York Timesnak.

A négyszeres világbajnok a két osztrák futam között a helyi gyerekekkel méhhotelt épített, míg a silverstone-i futam után a lelátókról takarította el a hulladékot. Ezen felül az Olasz Nagydíj után Izlandra látogatott, hogy megtekintse a Climeworks Orca üzemét.

,,Bármit választok, hogy megnézzek vagy megtegyek, számomra az a fontos, hogy valóban változást eredményezzen. Még ha aprót is. Én hiszek a cselekvéssel történő változásban, nemcsak a jó dolgok hangoztatásában. Sokkal fontosabb ugyanis most az, hogy tegyünk valamit. Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy megváltoztassa az életét. Bizonyos dolgok, bizonyos költségekkel járnak. Mindannyiunknak meg van viszont a felelőssége, így el kell gondolkodnunk azon, hogy mi mit tehetünk. Ezután ezt a változtatást alkalmaznunk is kell.”