KezdőlapFastest SlapVettel visszatért a versenyzés világába, ám nem várt sportágat választott

Vettel visszatért a versenyzés világába, ám nem várt sportágat választott

-

Sebastian Vettel a Forma-1-et 2022 végén elhagyta, majd más vizekre evezett és „befektető” lett belőle.

A négyszeres világbajnok a tavalyi Magyar Nagydíj csütörtöki napján jelentette be, hogy búcsút int az év végén a száguldó cirkusznak. Abu Dhabiban teljesítette is az utolsó versenyét, még szerepelt a Race of Champions-ön, majd egy ideig eltűnt a nyilvánosság elől.

Monacóban azonban ismét az F1 területén tűnt fel Vettel. Meglátogatta az Aston Martint, a Red Bull Motorhome-jában vendégeskedett, és még Lewis Hamiltonnal is beszélgetett. Autóval érkezett a hercegségbe és csak 1 napot maradt. Stefano Domenicali vendégeként jelent meg, és a versenyzői ülésen szólalt fel.

Vettel azonban a versenyzői világról nem mondott le, csak épp járművet váltott és a partvonalról nézi az eseményeket. Erik Heil kétszeres olimpiai bronzérmessel, Kahena Kunze brazil származású aranyérmes olimpikonnal és Thomas Reidel csapattulajdonossal összefogva alakulatot indít az SailGP-n.

A tengeri F1-en a világ számos országában versenyeznek a csapatok a szél által működtett F50-es katamaránjukkal. A negyedik szezon kezdődik meg június 16-án, Chicagóban.

A négyszeres világbajnok is kiveszi a részét a csapat életében, és már nagyon várja az új kalandot.

„Nagy potenciált látok a negyedik szezonját megkezdő SailGP-ben, ráadásul először vesz részt a bajnokságban német csapat. A vitorlázás és a Forma-1 között régóta lehet párhuzamokat vonni. A hajók lenyűgözőek és a vízen nagy a sebesség. A versenyek kimondottan izgalmasak. Örülök, hogy egy motivált és fiatal vitorlázókból álló csoport közelében lehetek. A sorozat nem csak a szélenergiát használja, hanem arra is törekszik, hogy új mércét állítson fel a fenntarthatóság terén a sportban” – nyilatkozta Vettel az Express Sportsnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés