KezdőlapFormula 1A bromance ellenére Gasly szerint Tsunoda csak púp a hátán

A bromance ellenére Gasly szerint Tsunoda csak púp a hátán

-

A bromance szó kapcsán a Forma-1-ben sokáig Carlos Sainz és Lando Norris haverságára asszociált a közönség. Mostanra azonban ezen a téren az AlphaTauri párosára terelődött a figyelem.

Pierre Gasly és Yuki Tsunoda jó haveri viszonyt ápol egymással, annak ellenére is, hogy a francia viccesen úg fogalmaz, hogy csapattársa csak „púp a hátunkon”.

„Ő egy púp a hátamon, ó, Istenem” – mondta tréfásan a Tauri Talknak.

„Igen, nem könnyű vele minden egyes nap jól kijönni, főleg hétvégén!”

„Szerencsére van két külön szobánk. Minden egyes alkalommal megpróbál betörni [az én szobámba], de most már minden rendben van.”

Tavaly, Tsunoda a csapatánál való beilleszkedését segítő erőfeszítések részeként a Olaszországba költözött, jobban mondva oda költöztették, hogy közelebb legyen az AlphaTauri faenzai bázisához, és jobban szem előtt legyen.

A francia pedig felidézte az egyik estét, amikor a Yukival való találkozásra vonatkozó terve nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt eltervezték.

„Azt hiszem, most talán kap egy újabb vacsora meghívást  Milánóban” – mondta Gasly.

„Legutóbb, amikor megszerveztük, az elég nagy katasztrófa volt, mert egy órát késett.”

„Szerencsére másokkal voltunk, és ő szeret rosszalkodni, de megvolt rá az oka. Szóval minden rendben van, kap még egy esélyt.”

A pályán Tsunoda 2022-ben jobban teljesít, azonban így is gyakran okoz fejfájást munkaadójának, leginkább a vezetés közbeni, rádión való káromkodásai miatt.