KezdőlapFormula 1A Caterham egykori dolgozói végre megkapják fizetésüket

A Caterham egykori dolgozói végre megkapják fizetésüket

-

Több mint 200 dolgozó kaphatja meg a bérét, miután lezárult a Caterham ellen indított csődeljárás.

A korábbi Formula 1-es csapat végre tud fizetni egykor alkalmazottjainak, miután a jogi eljárás a végéhez közeledik. A Caterham ellen csődeljárás indult, minek következtében a dolgozók nem kapták meg a munkájukért járó fizetést. A csődbiztosok átvették a csapatot, és ahogy az kiderült, 216 embert ki tudtak fizetni, miután az ügy végre lezárult.

Az Autosport birtokában lévő nyilatkoztat, szerint a kifizetés a jó hírek közé tartozik.

,,Az ügy sikeressége a csődbiztosok munkáját tükrözi, akik azon fáradoznak, hogy megoldják a Caterham F1 vállalatának összetett ügyeit. Néhány vagyontárgyat, amit lefoglaltak, nemzetközi követelésekben is szerepeltek, ezért azokat az eljárás során, még az elárverezések előtt fel kellett oldani. A dolgozók jogosultak az előző ki nem fizetett négy hónapnyi munkabérre, ami legfeljebb 800 fontot tehet ki, továbbá felvethetnek hat hét fizetett szabadságért járuló bért és egyes eseteknél a munkahelyi nyugdíj-járulékot is kaphatnak.”