KezdőlapFormula 1A Forma-1-en kívüli életébe engedett betekintést Ricciardo

A Forma-1-en kívüli életébe engedett betekintést Ricciardo

-

A McLaren ausztrál pilótája nagyon élvezi a versenyzést, ám időnként jól esik elszabadulni tőle. Ricciardo viszonylag ritkán beszél a Forma-1-en kívüli életéről, ám most elmesélte mit csinál, amikor nem a pályán körözget.

Ricciardo a saját bevallása szerint kimaxolta a pályán kívüli életét, ugyanis saját márkát alapított majd az idei év elején a boriparba is belevágott, miután a St. Hugo borászati céggel lépett partnerségre.

„Amennyire szeretek versenyezni, annyira szeretek időnként mást is csinálni. Vannak más dolgok is, amik ösztönzőleg hatnak rám.” – kezdte.

A speedcafe.com-nak adott interjújában Ricciardo arra is kitért, hogy Jamie Whincup útját szeretné járni, honfitársa ugyanis saját autómosót és kávézót nyitott, gondolva a karrierje utáni életére is.

„Az új dolgok, és kalandok izgatottá tesznek. Akár most vagy akár a karrierem után is gondolkozhatok hasonló dolgokon. Már a harmincas éveimben járok, ez az a kor, amikor már el kell gondolkoznom az üzleti dolgokon is. Van benne egyfajta hosszútávú jövőkép is, de ami fontosabb, izgalmas projekt számomra.”

A pályán kívüli érdekeltségeit azonban nem egymaga intézi, komoly segítséget is kap, hogy megfelelően tudjon koncentrálni a pályán mutatott teljesítményére.

„Van körülöttem egy külsős csapat, ők a ’Team Ricciardo’, noha utálom ezt a kifejezést használni. Rájuk bízom az egyensúly megtartását. Ugyanis most épp elég dolgot intézek, ha többet csinálnék, akkor már felborulna a mérleg nyelve. Új dolog azonban a közeljövőben nem várható, ugyanis már így is tele vagyok és én mindig a versenyzést helyeztem az előtérbe.”