KezdőlapFormula 1A Haas megoldotta a 2019-es problémáit az új autójával

A Haas megoldotta a 2019-es problémáit az új autójával

-

Úgy néz ki, hogy a Haas maga mögött tudhatja a tavalyi autójának a komoly gondjait idén. 2019-ban ez amerikai kiscsapat egész szezonban szenvedett gumimelegítési- és aerodinamikai problémákkal, és emiatt csak az utolsó előttiek lettek a konstruktőrök bajnokságában. Kevin Magnussen az új autó tesztelése után nyilatkozott Barcelonában a BT napilapnak:

„Reménykedtünk benne, hogy jó lesz az autó, és ez bejött.”

Günther Steiner csapatfőnök is egyetértett ezzel:

„Kevin több hosszabb stintet is teljesített, és nem akadtak olyan gondjaink, mint tavaly. Jelenleg minden igazán jól fest.”

A 2020-as Haas utolsó előtti volt tegnap az időeredmények alapján, de Steiner szerint a többi csapat túl hamar fedte fel a képességeit:

„Nem is tudtam, hogy a többi csapat már el is kezdett rámenni a leggyorsabb körre. Ugyan nem ismerem a többiek programját, de a véleményem szerint ennek még nincs itt az ideje.”