KezdőlapFormula 1A Honda nem áll készen, hogy elkötelezzék magukat 2021 utánra

A Honda nem áll készen, hogy elkötelezzék magukat 2021 utánra

-

A Honda ugyan nemrégiben hosszabbította meg a szerződését 2021-ig a Forma-1 vezetőivel, a japán gyártó most még nem áll készen arra, hogy a 2021 utáni időszakra is kötélnek álljanak.

A japán márka F1-es főnöke, Masashi Yamamoto a szintén japán As-Web-nek adott interjújában megerősítette, hogy már folynak a tárgyalások a Red Bull-lal és Helmut Markoval a folytatásról.

„Nagyban függ ez a helyzettől,” – felelte Yamamoto a Honda Forma-1-ben maradásról feltett kérdésre. „A Forma-1 az autósport királykategóriája, ahol egy autóipar tökéletesítheti is finomra hangolhatja a saját technológiáját.”

A japán vezető szerint a Forma-1 a 2021-es szabályváltoztatásokat követően elveszítheti jelenlegi státuszát, továbbá még a benzines és a hibrid motorok értékesítésének nehézségei is komoly veszélyt jelenthet rájuk a jövőben.

„A szurkolók is rendkívül fontosan, hogy mi az általános véleményük, és hogy miként látják a sorozatot,” – folytatta Yamamoto. „Ha már nem azon a véleményen lesznek majd – miszerint a Forma-1 az autosport királykategóriája – akkor nem igazán érné meg számunkra folytatni.”