KezdőlapFormula 1A Red Bull visszafogadná Vettelt, de előbb megvárja mit akar csinálni

A Red Bull visszafogadná Vettelt, de előbb megvárja mit akar csinálni

-

Helmut Marko tárt karokkal fogadná Sebastian Vettelt a Red Bullnál, viszont nem akar nyomást helyezni egykori versenyzőjére.

Tavaly döntött úgy a német pilóta, hogy ettől az évtől már nem lesz aktív tagja a mezőnynek. Így a négyszeres világbajnok „nyugdíjas” évei elkezdődtek, ám nem sokáig maradt versenyzés nélkül. A hétvégén a RoC-on tűnt fel, ám azt nem tudja még, hogy az esemény után mihez fog kezdeni.

Vettel első sorban azért hagyta ott a száguldó cirkusz világát, mert szeretne a családjával több időt tölteni. Ugyanakkor nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy egy napon visszatér a Red Bullhoz.  Ám egyelőre csak élvezni akarja a szabadságot.

A Bikák tanácsadója örülne annak, ha Vettel pozíciót kapna náluk, viszont nem akar tolakodó lenni. Szeretné a döntést a németre bízni.

„Tudjuk, hogyan dolgozik és azzal is tisztában vagyunk, mennyire intelligens. Első sorban azért távozott az F1-ből, mert a családjával akar több időt tölteni. Ha pedig menedzseri pozíciót kapna, az ugyanannyi utazással és erőfeszítéssel járna. Így először neki kell kitalálnia, hogy mit akar csinálni.” – nyilatkozta Marko a sport.de-nek.

Vajon egy nap raliversenyen tűnik majd fel Vettel?

Forrássport.de