KezdőlapFormula 1A versenyzők utálni, te pedig imádni fogod a Forma-1 újítását

A versenyzők utálni, te pedig imádni fogod a Forma-1 újítását

-

Rajongóbarát újítást vezet be idén az FIA a Forma-1-ben. Amerikai mintára kötelezik a pilótákat, hogy minden egyes hétvégén, az eddigieken felül, plusz időt töltsenek a rajongók sűrűjében.

Belátható, hogy az a rendelkezés teljes mértékben a fanok igényeit elégíti ki, semmilyen szinten nem figyelembe véve a pilóták igényeit, hiszen a már így is sűrű, hektikus versenyhétvégéken további kötelező programokon kell résztvenniük.

De most lássuk, hogy miről is van szó:

Egy-egy versenyhétvégén két ilyen, új időpont lesz, ahol a versenyzőknek a rajongók rendelkezésére kell állniuk. Először csütörtökön (a szabály szövegezése alapján egész pontosan az első edzés előtt 20 és fél órával kezdődő, egyórás időablakban, ami például Magyarországon a pénteki 13:30-as első edzés esetében csütörtök 10 és 11 óra közöttet jelent majd) hat versenyzőnek, egyenként legfeljebb 30 percre (ebbe beletartozik a helyszínre való el- és visszajutás ideje is) kell az akkor meghirdetett szurkolói programokhoz csatlakoznia.

A második ilyen egy órás időszak pénteken lesz, és legkésőbb az első szabadedzés előtt másfél órával véget kell érnie. Itt már tíz versenyzőnek kell, hasonló feltételek mellett 30 percet tölteniük a rajongók gyűrűjében.

De nem csak a pilótáknak, hanem a csapatfőnököknek is lesz egy hasonló időpontjuk. Csütörtökön, a médianapon tartandó csapatfőnöki sajtótájékoztató ideje alatt, a tájékoztatón nem jelen lévő csapatfőnökök közül három csapatvezetőt választ ki az FIA, hogy ők is részt vegyenek a szurkolói programokon.

Mivel ezek a szabálykönyvben rögzítve lettek, így az aktuálisan kijelölt versenyzők, valamint csapatfőnökök részvétele kötelező, ennek megtagadása valamilyen szankciót vonhat maga után.

Az F1-es versenyzők kezdik félteni magukat a dühödt „rajongóktól”

Forrásgpfans.com