KezdőlapFormula 1Alguersuari úgy érzi, Alonso nem kedvelte őt

Alguersuari úgy érzi, Alonso nem kedvelte őt

-

Az egykori Forma-1-es versenyző, Jaime Alguersuari 2011-ben volt utoljára az F1-es mezőny tagja. Miután a Toro Rosso megvált tőle, a Pirelli F1-es tesztpilótája lett, majd a Formula E-be igazolt. A szezont azonban egészségügyi okokra hivatkozva már nem fejezte be, és itt véget is ért versenyzői pályafutása.

Alguersuari ettől fogva zenei karrierjére fókuszál, és immáron DJ Squire néven ismerik, mostanság pedig önéletrajzi könyvén dolgozik, mely várhatóan 2019 márciusában jelenik majd meg Spanyolországban.

Az El Confidencialnak adott interjújában elmondta, hogy mikor megérkezett a Forma-1-be, honfitársa, Fernando Alonso nem fogadta őt túl lelkesen őt.

„Nem volt kapcsolatom vele, a kötelezőt megtettük: köszöntünk egymásnak, összeálltunk a fényképekhez.” – mondta Alguersuari. „Nem éreztem úgy, hogy örülne nekem. Az egyetlen közeledése irányomba, amire emlékszem, mikor Magyarországon voltam, az első versenyemen, kezet fogott velem és szerencsét kívánt.”

A Toro Rossotól való menesztését „rablásnak” élte meg, de hozzátette: „elfogadtam és lapoztam”.

Azt is elmondta, hogy utána már nem akart visszatérni az F1 világába.

„Van jobb dolgom is (…) A gyűlölködés, bosszú és rosszindulat nem vezet sehová. Akik rosszul bántak velem csak jobbá és erősebbé tettek.”

Alguersuari szerint sok versenyzőnek üldözési mániája van, ahogy akkoriban neki is.

„Ma már ha a pár évvel ezelőtti megnyilvánulásaimra gondolok, szégyellem magam. Persze nem akartam én így viselkedni, de nem tudtam, hogyan kell kezelni egyes dolgokat és erősnek kellett lennem, különben nem tudtam volna megemészteni, egy szükségszerű viselkedés volt.”

A spanyol, aki most már DJ, azt is elárulta, hogy már nem is követi a Forma-1-et.

„Ez nagyon szomorú, mert ha nincs jó szponzor, akkor sok jó versenyző kívül reked, míg olyanok, akik csak feleolyan tehetségesek, ott vannak és versenyeznek, pusztán azért, mert fedezni tudják a büdzsé negyedét. Az ilyenek miatt nem nézem már a Forma-1-et.”