KezdőlapFormula 1Alkatrész hiánytól tartanak az F1-es csapatok

Alkatrész hiánytól tartanak az F1-es csapatok

-

Az FIA bemutatta a 2020-as F1-es idény európai részére vonatkozó versenynaptárat. Amelyben a nyolc versenyt két hónap alatt fogják lebonyolítani, ráadásul lesznek olyan periódusok, amikor három egymást követő hétvégén is lesz verseny.

A soha nem látott hajtás több problémát is felvethet a csapatok számára. Az egyik ilyen az alkatrész utánpótlás kérdése. Több külföldi forrás is arról számolt, be hogy a csapatok igencsak aggódnak amiatt, hogy a sorozatos versenyek között nem tudják majd az esetleges sérüléseket kijavítani.

Ugyanis a csapatok a gyárleállások alatt nem tudtak dolgozni, így tartalék alkatrészeket sem tudtak előállítani. Már pedig, ha három futam lesz egymás után, szünet nélkül, akkor ez idő alatt sok baleset és kár keletkezhet.

A másik aggodalom pedig a Red Bull Ring magasított rázókövei miatt vannak, amik már a korábbi években is okoztak gondokat az istállóknak. Ráadásul a stájer pályán két versenyt is fognak rendezni, így dupla fejtöréssel kell szembe nézniük.