KezdőlapFormula 1Alonso: Az új McLaren meglepően jó néhány területen

Alonso: Az új McLaren meglepően jó néhány területen

-

A McLaren Forma-1-es csapatának új nagykövete, Fernando Alonso véleménye szerint csapata 2019-es autója meglepően jól sikerült, és jó irányba tartanak.

A spanyol 2015 és 2018 között versenyzett a csapat színeiben, ám ez a néhány esztendő nem bizonyult túl sikeresnek számára a versenyképtelen autó miatt. Tavaly év végén úgy döntött végül, hogy visszavonul az F1-ből, ám csapatával szoros kapcsolatban maradt, láthatjuk ezt abból is, hogy nemrég nevezték ki nagykövetnek és az is kiderült, hogy az autót is tesztelheti idén. Emellett a barcelonai téli tesztre is ellátogatott, hogy jobban szemügyre vegye az MCL34-est.

„Szerintem sokat tanulunk. Már az első teszthéten is kapcsolatban voltam a csapattal, tisztában voltam minden kisebb problémánkkal, amiket találtunk. A második héten sikerült kialakítanunk egy képet az autóról, és megvannak azok a területek is, ahol még fejlődni kell a jobb teljesítmény érdekében. Más elemek viszont meglepően jók és elégedettek vagyunk velük. Összességében úgy gondolom, hogy ez egy nagyon pozitív két hét volt. Az irány még nem tökéletes, de jó.”

A spanyol technikai visszajelzésekkel szolgál majd a két pilótának, és támogatni is fogja Lando Norrist, valamint Carlos Sainz-ot. Úgy érzi, jól illenek a csapatba, és sokat fognak fejlődni az év során.

„Szerintem ez egy jó versenyzőpáros. A csapatba is beillenek, hiszen a gárda egy megújuláson megy keresztül, sokan érkeztek újoncként és más csapatokból is. Carlosnak nyilván több tapasztalata van, hiszen ő már több éve itt van az F1-ben. Lando nagy tehetség, de sokat kell még érnie és minden nagydíjjal egyre erősebb lesz.”

„Úgy gondolom, mindketten jól fel vannak készülve, és nekem inkább abban lesz szerepem, hogy a mérnökök megértsék a visszajelzéseiket, ugyanis néha a versenyzők beszélnek egy nyelvet, ezt pedig a mérnökök máshogy értelmezik. Így a mérnökök talán olyan beállítás-változásokat kezdeményeznének, melyeket a pilóta nem is kér. Szerintem ebben segíthetek leginkább, főleg, hogy mindketten újak a csapatnál.”