KezdőlapFormula 1Alonso egyelőre nem kér a Formula E-ből

Alonso egyelőre nem kér a Formula E-ből

-

Fernando Alonso tagadta azon pletykákat hogy már a következő Formula E bajnokságban rajthoz fog állni.

Korábban a sorozat első embere Alejandro Agag és a bajnokság egyik újonca Felipe Massa is úgy vélekedett, hogy a spanyol érkezése nagyon jó hatással lenne az elektromos sorozatra.

Alonso most azonban az AS újságnak nyilatkozva elmondta hogy egyelőre nem kacérkodik a Formula E-vel.

„Minden kategória érdekel. Szenvedélyem a versenyzés. A Formula E-t is követem a tévében, de egyelőre nem szerepel a terveim között, hogy ott versenyezzek. Jelenleg viszont csak két sorozatot tartok szem előtt, és meglátjuk hogy hogyan tudom még ezeket kombinálni. Viszont F1-en kívüli életemre is szükség van, szóval megvizsgálok majd minden lehetőséget és majd meghozom a döntésemet.”- jelentette ki.