Fernando Alonso elmagyarázta, azért ábrándult ki az F1-ből, mert nem volt elég akció a pályán, a nagydíjak már nem voltak olyan „álomszerűek”, mint mikor csatlakozott.

A spanyol a 2018-as szezon végén hagyja el az F1-et, a reményei a harmadik világbajnoki címre szertefoszlottak, miután elfecsérelt 4 évet a McLarennél komolyabb eredmény nélkül. Alonso elmondta, hogy a sport maga volt az elsődleges ok, amiért szögre akasztja a sisakot 17 év után, nem az eredményei.

„Az akció a pályán már nem olyan, mint amilyenről álmodtam, amikor csatlakoztam az F1-be, vagy amikor másik sorozatban versenyeztem, vagy a korábbi években.” – mondta a spanyol. „Azért hagyom abba, mert a pályán lévő akció véleményem szerint kevés. Igazából, többet beszélünk az F1-ben pályán kívüli dolgokról.”

„Vitákról beszélünk, rádióüzenetekről. Ha ilyen gyakran beszélünk ilyen dolgokról, az egy rossz jel. Ez azért van, mert azon a hétvégén alig történt valami a pályán, és ezt érzem most az F1-el kapcsolatban. Azt gondolom, vannak más sorozatok, melyek jobb versenyzést, több élvezetet és vidámságot biztosítanak, ezeket keresem.”

Alonso összehasonlította jelenlegi sikertelen éveit korábbiakkal, amikor szintén nem, vagy alig sikerült nyernie.

„2003, 2004, 2008, 2009, 2011 – Nem nyertem [túl sok] versenyt ezekben az években, de nehéz volt előre megmondani, mi történhet az egyes versenyeken.” – tette hozzá. „Most le tudjuk írni az első 15 helyezettet Spára és Monzára és alig lenne benne 1-2 hiba. Durva, hogy minden ilyen kiszámítható lett. Elmegyünk Barcelonába a téli tesztekre, lemegy az első nap és tudod, mit fogsz csinálni egészen novemberig, Abu Dhabi-ig.”

„Számomra ez nem akkora probléma 18 év után, hiszen mint már mondtam korábban, többet értem el, mint amiről álmodtam. De másoknak, vagy fiatal versenyzőknek ez elég kemény, mert csak reménykedni tudnak, hogy csapatuk hátha egy hatalmasat lép előre a következő évre, vagy kapnak egy hívást a leggyorsabb istállók egyikétől. Nem egyszerű az ilyen ambiciózus versenyzők élete.”

„Egy nagyra törő versenyzőnek nehéz lesz a jövőben, ha a dolgok nem változnak.”

Minden jel arra mutat, hogy Alonso pályafutásának következő állomása az IndyCar lesz, de nem zárja ki az F1-be való visszatérés lehetőségét sem, mert úgy gondolja, élete legjobb formájában van. „Szerintem ez az ajtó nyitva áll előttem, mert szerintem karrierem legjobbját nyújtom most” – mondta. „Miért zárjam ki ezt a lehetőséget, ha bármi megtörténhet a jövőben?”

„Még mindig fiatal vagyok, nem 45 éves. Erősnek érzem magam, 27 versenyt teljesítek idén, szóval most ezért állok le. De ki tudja, mi lesz még?”