KezdőlapFormula 1Alonso megtalálta a megfelelő főnököt Brown személyében

Alonso megtalálta a megfelelő főnököt Brown személyében

-

Fernando Alonso cáfolja azt a felvetést, mi szerint azért próbál ki más versenysorozatokat, mert a Forma-1-ben nem jól megy a szekere.

Többek között egyébként szörfözni is szeret a spanyol versenyző, ez ihlette saját márkáját, a Kimoát is. Bár azt nem állítja, hogy profi lenne ebben a vízi sportban.

„Több szabadidőre van szükségem a gyakorlásra.” – mondta Alonso a spanyol AS-nek. „Talán ha majd egyszer visszavonulok, jobban belemerülök ebbe.”

Egyelőre azonban nem gondol a visszavonulásra, sőt a Forma-1 mellett az IndyCarba is belekóstolt már, idén pedig a WEC-ben próbálja ki magát, jelenleg is épp Le Mans-ban rója a köröket.

„Az emberek azt hiszik, hogy azért keresek más kihívásokat, mert a Forma-1-ben nem jól mennek a dolgok. De akkor is megpróbáltam ide jönni (Le Mans-ba), mikor 2013-ban még a Ferrarinál voltam és nyertem versenyeket.” – mondta.

Ráadásul úgy gondolja, hogy hamarosan más F1-es versenyzők is követik majd a példáját.

„Az egyetlen probléma az, hogy az F1-ben a főnököd nem engedi meg, hogy ezt tedd (hogy más szériában is rajthoz álljon egy versenyző). Meg kell találnod ehhez a megfelelő főnököt.”

Ebben a tekintetben pedig szerencsésnek mondhatja magát a spanyol versenyző, hiszen Zak Brwon abszolút támogatja az ő egyéb versenyzéseit.

„Legbelül ő maga is versenyző és megérti azt, hogy mire van szüksége egy versenyzőnek.” – mondta Alonso Brownról. „Majd előadja elképzeléseit a McLarennek, mely nem csupán egy Forma-1-es csapat, hanem sokkal szélesebb körben van jelen a motorsportban.”