KezdőlapFormula 1Alonso: Nagyon versenyképes a McLaren-Honda Kanadában

Alonso: Nagyon versenyképes a McLaren-Honda Kanadában

-

Fernando Alonso nagyon elégedett a McLaren-Honda Kanadában mutatott teljesítményével, nagyon-nagyon versenyképesnek nevezte az autót a spanyol világbajnok.

Alonso egy futam kihagyást követően tért vissza a Forma-1 mezőnyébe, a visszaszokást nem segítette, hogy pénteken hidraulikai gondok miatt sok időt kellett a garázsban töltenie. Szombaton aztán ismét sikerült remek időmérő edzést zárnia, végül a 12. rajtkockát szerezte meg. A Q2-ben mindössze 1,2 másodperccel volt lassabb, mint az etapot megnyerő Lewis Hamilton.

Montreálban több nagyon gyors rész is van a pályán, ami nem kedvez a Honda motornak. Éppen ezért Alonso szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy a McLaren kasztnija nagyon jól sikerült.

„Nyilván az első szabadedzés nem volt ideális számunkra.” -kezdte Alonso. „Az első tíz körben igazítani kellett pár dolgon, például a pedálok helyzetén, a kormányon, kicsit visszakellett szoknom ehhez az autóhoz. Aztán jött a meghibásodás. A második edzést is csak később tudtuk elkezdeni, fél órát csúsztunk, emiatt át kellett terveznünk a programunkat. Sikerült így is megtalálnunk a megfelelő beállításokat, és egész jó eredményt sikerült elérnünk. Minden körben sikerült kihoznom a maximumot az autóból.”

„Barcelonában jobb időmérőt zártunk, de ott jóval kevésbé volt fontos a motorerő, mint itt, éppen azért tudtunk hetedikek lenni ott. Nagyon jó köridőkent futottunk, de a becsléseinkből azt is tudjuk, hogy mennyit veszítünk az egyenesekben. Ha megnézzük, hogy mekkora volt a lemaradásunk a Q2-es legjobb időhöz képest nyugodtan kijelenthetjük, hogy nagyon-nagyon versenyképesek vagyunk.”

Arra a kérdésre, hogy egy másik motorral milyen gyors lenne az autó, a spanyol így felelt:

„Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert nem akarok holnap a címlapokon szerepelni egy olyan mondatommal, amiben nem vagyok biztos. Ahogy már mondtam, van egy becslésünk arra vonatkozóan, hogy mennyi időt veszítünk az egyenesekben. Tehát nagyon versenyképes autónk van.”

Alonso azt is elmondta, hogy nagyon élvezte, hogy újra vezethette a McLarent, különösen az időmérőn, illetve idén ez az autó nagyon fekszik neki.

„Tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel, tudjuk, hogy miben vagyunk lemaradva. A kasztni nagyon rendben van, ebből kifolyólag némelyik pályán jobban, némelyik pályán rosszabbul teljesítünk. Ez az autó, ahogy már télen is mondtam, nagyon fekszik az én vezetési stílusomhoz. Minden kört élvezek, amit megtehetek ezzel az autóval. Nyilván egy adott pillanat után már hiányzik pár km/h az egyenesekben, de ez nem szegi a kedvemet.”