KezdőlapFormula 1Alonso nem fog ralizni

Alonso nem fog ralizni

-

Fernando Alonso szerint ralizni biztosan nem fog F1-es pályafutása után, mivel szerinte ahhoz nincs tehetsége.

A Forma-1 mellett több versenysorozatban is kipróbálta már magát a spanyol versenyző, a rali azonban nincs köztük, és vélhetően nem is lesz a jövőben sem.

„Nem fogok ralizni, mert őszintének kell lennem magammal és tudnom kell, hol vannak a határaim és ehhez nincs meg a tehetségem.” – mondta Alonso.

„Tisztában vagyok a limitációimmal. Ugyanakkor tudom, hogy az F1 egy nagyon, nagyon kicsi világ.”

„Mind azt gondoljuk, hogy ez itt a motorsportok maximuma, miközben vagy nyolc versenyző arcát nem is ismerik a mezőnyben.”

Amikor kifejezetten a Dakar Rally-ról kérdezték, a spanyol versenyző határozottan felelt: „Nem. Nem hiszem.”

„Számos lehetőséget kell megfontolnom és értékelnem, de vannak dolgok, melyek kapcsán őszonzének kell lennem és tudom, hogy ehhez (rali) nincs tehetségem.”

Alonso korábban azt is elmondta, hogy a Formula E-s szereplés lehetőségét is elveti, legalábbis egyelőre.