KezdőlapFormula 1Amiért Hamilton inkább elvonult, és nem ünnepelt télen

Amiért Hamilton inkább elvonult, és nem ünnepelt télen

-

Bár megszerezte hetedik világbajnoki címét, lovaggá ütötték és a BBC az Év Sportszemélyiségének választotta, Hamilton nem üdvözölte egyik fejleményt sem a közösségi médiában.

„Ilyenkor kicsit kikapcsolok télen, és önmagamra koncentrálok. Az idei leállás nem volt a legegyszerűbb.” – utalt arra, hogy a tavalyi szezon végén elkapta a koronavírust.

„Továbbra is követem, hogy mi folyik a világban. [Emiatt] nem tűnt fontosnak képeket posztolni és ünnepelni, hogy aláírtam egy új szerződést. Nem akarnék ilyen üzeneteket továbbítani, miközben emberek elvesztik családtagjaikat, és küszködnek a járvány miatt.”

„Szóval inkább megmaradtam magamnak, és arra fókuszáltam, hogy felépüljek, mert nem ment a legkönnyebben: újra formába jönni, letárgyalni a szerződést és a személyes kapcsolataimat gondozni.”

Bár tavaly Hamilton a három versenyző egyike volt, akik a szezon ideje alatt kapták el a vírust, nem gondolja, hogy a hozzáállását illetően bármin változtatnia kéne.

„Erről még nem beszéltünk, és nem tudom, mit csinálhatnék máshogyan. Persze a biztonság most is kulcsfontosságú lesz, nem akarok idén egy versenyt sem kihagyni. Tavaly 99,8%-ban jól kezeltük a helyzetet, egyszerűen csak balszerencsések voltunk.”

„Nehéz 100%-ig biztonságban lenni, de szerintem kevesebbet utazunk, sok időt töltünk otthon és kis buborékban leszünk, ahogy mindenki. Így vagyok vele most, de a csapattal is egyeztetek majd, hogyan kezeljük a helyzetet.”