KezdőlapFormula 1Az Aston F1-es embereket vett fel

Az Aston F1-es embereket vett fel

-

Ez már több mint flört? Az Aston Martin F1-es tapasztalattal rendelkező embereket vett az alkalmazásába, többek között a Ferraritól – úgy fest, komolyodik a motorbeszállítói projekt.

Az Aston régóta szoros kapcsolatot ápol a Red Bull-lal: először a Valkyrie hiperautón dolgoztak együtt, 2018-tól pedig az osztrák istálló főszponzorává lépnek elő. A brit autógyártó őszinte érdeklődést mutat az új, 2021-től érvénybe lépő F1-es motorszabályok iránt, habár Andy Palmer elnök-vezérigazgató sietve tisztázta, hogy az Aston csak jelentős költségcsökkentések után hajlandó elgondolkozni F1-es motorok építésén. A Red Bull részéről Christian Horner „egyértelműen nyitott” lenne egy esetleges kollaborációra.

„Biztos vagyok benne, hogy megvan a szükséges technológiai felkészültségünk” – nyilatkozta Palmer. „Néhány nemrégiben felvett emberünk, akik a Ferraritól érkeztek, a tanújele annak, hogy meg tudnánk építeni egy F1-es motort. A kérdés csupán ez: bevezetnek-e egy olyan költségsapkát, hogy egy Astonhoz hasonló cégnek is megérje a befektetés? Ez a hatalmas különbség a kisvállalatok, mint az Aston és a nagyfiúk, mint a Renault vagy a Mercedes-Benz között. Az általam felvett emberek kapcsolatban álltak az F1-gyel és utcai tapasztalatuk is van; technikai képességek terén érdekes elegyünk van jelenleg.”

Ha egyedül nem is vágna bele ebbe a projektbe az Aston, Palmer nem zárta ki annak eshetőségét, hogy egy másik céggel – akár a Cosworthszel – együttműködve tervezzenek F1-es motort. A végleges döntésre hamarosan sor kerülhet, az FIA és a FOM ugyanis pénteken ülésezett a jövőbeli motorszabályok megvitatása végett, a téma pedig minden valószínűség szerint a november 7-i Strategy Group-ülésen is kiemelt fontosságot kap.