KezdőlapFormula 1Rosberg szerint most az egész csapat Hamilton mögött áll

Rosberg szerint most az egész csapat Hamilton mögött áll

-

Nico Rosberg tavaly év végén, bajnoki címe megszerzése után vissza is vonult, így idén már csak nézőként követi a Forma-1-et.
„Az első versenyek nagyon jók voltak, izgalmasak, sosem lehetett tudni, hogy ki fog nyerni.” – mondta Rosberg. „Meg aztán ott a Mercedes és Ferrari közti harc, nem is kell ennél több.”
„Jó nézni a csatát, nagyon más. Most teljesen más helyzetben van Lewis. Ha egy másik csapat (versenyzője) ellen harcol, az azt jelenti, hogy az egész csapata mögötte áll, nem csak a fele, mint korábban.”