KezdőlapFormula 1A Forma-1 fontosnak tartja a diverzitás fokozását

A Forma-1 fontosnak tartja a diverzitás fokozását

-

Többször is elhangzott már, hogy nem kell attól „tartani”, hogy a jövőben a Forma-1 is átveszi a Formula E mintáját és elektromossá válik.

Chase Carey most ugyanezt erősített meg.

„Nem, valójában (a Forma-1) biztosan nem lesz (olyan mint a) Formula E.” – mondta az F1 vezérigazgatója a CNN-nek.

„Úgy gondolom, hogy a Formula E ma teljesen másféle jármű, főleg társadalmi oka van és tudják, az egy utcai buli.”

A Forma-1 nem akar elektromossá válni, azt azonban célul tűzték ki, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé váljanak.

Carey szerint másik fontos terület, amire oda kell figyelniük, az a diverzitás.

„A sokszínűséget akarjuk növelni. Nagyon nyitottak vagyunk ez ügyben.” – mondta. „Keményen dolgozunk, különösen a női diverzitás témakörén, de minden más területen is.”

Mindehhez nagyon hasznos számukra a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, aki maga is sokféleség elfogadása és támogatása mellett kampányol, fontos számára a környezet- és állatvédelem, és valójában épp azokat a szemléletmódokat képviseli, melyek manapság központi kérdések világszerte.

„A sportok a hősökre alapoznak, és a mi legnagyobb hőseink a versenyzők és Lewis sok ügyben érintett, mint tudják, és hihetetlen vezetője ezen kezdeményezéseknek.”