KezdőlapFormula 1Az olasz sajtó nem kímélte Vettelt és a Ferrarit

Az olasz sajtó nem kímélte Vettelt és a Ferrarit

-

Az olasz sajtó széttépte a Ferrarit és Sebastian Vettelt, amiért a 2018-as bajnoki esélyeik szertefoszlottak. Suzuka után mondhatni az utolsó szöget is beverték a koporsóba, és ha az Amerikai Nagydíjon Vettel nem végez másodikként, akkor riválisa, Lewis Hamilton teljes joggal mondhatja majd magáénak a trófeát.

Mivel sokak szerint a Ferrari bizonyult esélyesebbnek a világbajnoki címekre a szezon feléig, ezért nem meglepő, hogy a hírhedten büszke olasz sajtó nem elégedett a csapat és a pilóta teljesítményével.

,,A Ferrari romokban van – kezdte a La Gazetta dello sport a Japán Nagydíj után. – Vannak stratégák, akik hibákat követnek el, van egy gyenge versenyző, aki nem tanul semmit sem a hibáiból, egy csapatfőnök, aki saját embereit támadja és egy autó, ami hanyatlásnak indult. Monza előtt nehezen képzelhettünk volna ilyen szétesést.”

A La Stampa egyetért:

,,Talán balszerencse, de az tény, hogy Sebastian Vettel semmit sem csinál jól mostanában.”

A Coriere dello Sera így folytatta:

,,A hibák miatt a csapatot és a pilótákat lehet okolni. Vettel válságban van.” – a lap szerint, míg az időmérőt a Ferrari rontotta el, addig a futamot Vettel, azzal, hogy összeütközött Verstappennel. – ,,A német ismét egy horrorisztikus hibát adott hozzá eddigi gyűjteményéhez, tönkre téve ezzel a nagyszerű rajtját. Vettel jelenleg önbizalom hiányban szenved.”

A legjobban a La Repubblica foglalta össze a történteket:

,,Míg Hamilton beállítja Fangio rekordját, addig a Ferrari elbukik. Vettel a legrosszabb pillanatban veszített, míg a Ferrari megtörik egy olyan csapatfőnök alatt, aki saját embereit kritizálja.”