KezdőlapFormula 1Barcelona 2024-ig szóló új szerződést akar a Forma-1-gyel

Barcelona 2024-ig szóló új szerződést akar a Forma-1-gyel

-

A Barcelona mellett található Circuit de Catalunya pálya vezetője reméli, hogy 2020 után is tagjai maradhatnak a száguldó cirkusznak.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a katalán pálya mára egy klasszikus helyszínné nőtte ki magát a Forma-1-ben, mivel már majdnem 30 éves adnak otthont a Spanyol Nagydíjnak, emellett pedig a téli tesztek állandó házigazdái is.

Már tavaly is kérdésessé vált a pálya jövője, ám akkor sikerült megegyezniük a folytatásról, ám ez csak az idei évre vonatkozott. Ám a koronavírus miatt azonban mindig kérdéses, hogy idén tudják-e fogadni a mezőnyt.

„Bemutattuk az F1 vezetőinek azokat az ajánlásokat, okokat amiért érdemes nálunk versenyt rendezni. Először is, tapasztaltak vagyunk, már 30 éve szervezzük meg a Spanyol Nagydíjat. Másodszor, logisztikailag kiváló a kapcsolatunk Európával. Harmadrészt pedig a kiváló klímánk és maga Barcelona városa.” – magyarázta a pálya vezetője John Fontsere.

Ha a verseny szabad utat kap az idei nézők nélküli „szellem futamra” akkor Fontsere reméli, hogy ez alapot adhat arra, hogy megkezdhessék a hosszabb távra szóló tárgyalásokat.

„Konkrét vízióink vannak a jövőre. Ha ehhez együttes erőre van szükség, akkor megtesszük. Mi mindig 2021 és az azt követő 22-es, 23-as és 24-es évre, egy középtávú megállapodásra gondoltunk a Liberty Mediaval.” – tette hozzá.