KezdőlapFormula 1Barrichello: Verstappen nagyon népszerű Brazíliában

Barrichello: Verstappen nagyon népszerű Brazíliában

-

Max Verstappen nagyon népszerű lett Brazíliában, állítja a korábbi Forma-1-es versenyző, Rubens Barrichello. Egykoron komoly jelenléttel bírtak a királykategóriában a brazilok, hiszen olyan legendáik voltak, mint Ayrton Senna vagy Nelson Piquet, vagy többszörös futamgyőztesek, mint Barrichello vagy Felipe Massa. Ma már nincs brazil pilóta a mezőnyben. Barrichello szerint a brazilok ugyanakkor egyre nagyobb érdeklődéssel bírnak a holland Verstappen iránt. A De Telegraafnak nyilatkozott:

„Max egy agresszív pilóta. Az emberek őrültnek tartják. Nagyon is szókimondó. Azt mondja, amit gondol. Brazíliában pedig 10/10-es hétvégéje volt. Mindettől nagyon népszerű versenyző lett Brazíliában.”

A 22 éves Verstappenről nagyon hasonlóan vélekedik 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve is, a kanadai mindezt a Sky Italiának mondta el:

„Véleményem szerint készen áll arra, hogy világbajnok legyen. Ettől függetlenül jobban ügyelnie kell arra, hogy mit mond.”

Villeneuve erre példaként felhozta Verstappen nem is olyan régi kijelentését, mely szerint a Ferrari „csalt” a motorjával:

„Ebben az esetben olyasvalamiről beszélt, amiről fogalma sem lehet. A nyilatkozatával leginkább ez volt a gond.”