KezdőlapFormula 1Bottas: A kuplungom miatt buktam el a győzelmet

Bottas: A kuplungom miatt buktam el a győzelmet

-

Valtteri Bottas a kuplungját hibáztatta a Spanyol Nagydíj leintését követően. A finn pilóta elmondása szerint az alkatrész „furcsa viselkedése miatt” maradt alul csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

Bottas sorozatban harmadszor rajtolhatott az első rajtkockából, azonban a finn pilóta nem startolt jól, amit az ötszörös világbajnok csapattársa könyörtelenül kihasznált. Hamilton végig Bottas előtt tudott maradni a verseny során. A finn pilóta még a biztonsági autós fázist követő újraindításkor sem tudta megelőzni csapattársát.

„Szoros volt, azonban már a rajtnál elvesztettem ezt a versenyt,” – nyilatkozta Bottas a leintést követően. „A kuplungom nagyon furcsán viselkedett a verseny elején. Fogott, majd kiengedett, majd megint fogott. Ilyen fajta problémával még életemben nem találkoztam.”

A finn pilótát arról is kérdezték, hogy mi vinne el a spanyol hétvégéről? „Az eredményt és a fontos pontokat, amit ma megszereztünk. Azonban ki kell derítenem, hogy miért kaptam el ilyen rosszul a rajtot.”

Hamiltonnak sikerült felállnia az időmérőn átélt vereség után, ugyanis az ötszörös világbajnok több, mint hat tized másodperccel maradt alul Bottasszal szemben a szombati időmérő edzésen. Hamilton, aki zsinórban harmadik Spanyol Nagydíját nyerte meg ezzel, szerint érdekes egy rajtjuk volt, miután látta, hogy Sebastian Vettel a külső ívről próbálta meg megelőzni őket.

„Láttam, hogy a piros autó kihúz mögülünk és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy előrébb voltunk nála. Feltételeztem, hogy igen, azonban Valtteri nagyon rövidet fékezett, ami lehetővé tette számomra, hogy én is ugyanígy tegyek. Az én szemszögemből ez a start sokkal jobb volt a Bakuinál,” – nyilatkozta Hamilton, akinek Azerbajdzsánban nem sikerült lerajtolnia csapattársát.

A Mercedes már az azeri hétvégén beállította a Williams 1992-ben elért rekordját. Az Ezüst Nyilak zsinórban négy kettős győzelmet arattak és a mait beleszámolva már ötnél tartanak.

„A csapatom nélkül most nem lennénk itt, ahol most vagyunk. Ez már történelem, amit most véghez viszünk. Nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek és mindenkire büszke vagyok, ugyanis mindenki keményen dolgozik a gyárban és a versenypályán egyaránt.

„Az első négy versenyhétvége nagyon nehéz volt a számunkra. Mindegyiket sikerült megnyernünk, azonban nem szabad hátradőlnünk és tovább kell folytatnunk a kemény munkát. Örülök, hogy a versenyt végig kézben tudtuk tartani.”