KezdőlapFormula 1Bottas: Nem leszek második számú pilóta

Bottas: Nem leszek második számú pilóta

-

Valtteri Bottas egyértelművé tette, hogy nem fog megelégedni azzal, hogyha második számúként fogják kezelni. Szerinte a második Mercedeses éve már sokkal erősebb és kiegyensúlyozottabb lesz, mint az idei.

Bottas elég erősen kezdte a Mercedeses pályafutását, első pole-ját már Bahrainben, első futamgyőzelmét pedig már Oroszországban meg is szerezte. A jó formája azonban csak a szezon első feléig tartott, azóta viszont egyértelműen elmarad Hamiltontól, aki két futammal a vége előtt bebiztosította karrierje negyedik világbajnoki címét.

A finn saját elmondása szerint pályafutása egyik legnehezebb időszakát éli most. Mexikóban azonban újra dobogóra állhatott és úgy érzi, hogy jobban kell hinnie a saját képességeiben.

„Egy pár alkalommal – kevesebbszer, mint szerettem volna – sikerült Lewis előtt végeznem.” – kezdte a Sky Sportsnak adott interjújában. „Még akkor is, hogy ő egy igazán kiváló és kiegyensúlyozott pilóta, nekem is hinnem kell magamban. Nem kiálthatnak ki második számúnak, különben akkor több értelme lenne, ha otthon lennék.”

A finn úgy véli, hogy kapcsolata egyenletesen lett egyre jobb a csapattal és szerinte az idén megszerzett tudását jövőre felhasználva megmutathatja a valódi erejét.

„Ezt az évet csak tanuló évnek használtam. Tudom, hogy a jövő évi szezonkezdet sokkal másabb lesz a srácokkal. Az idei nehézségekből tanulnom kell és ezeket jövőre fel kell használnom.” – tette hozzá.

Bottas azonban még nem tett le a bajnoki második hely megszerzéséről, hátránya csupán 15 pont Sebastian Vettel mögött és két verseny még hátra van.