KezdőlapFormula 1Brawn szerint Verstappen egy gép, Norris pedig túlteljesít

Brawn szerint Verstappen egy gép, Norris pedig túlteljesít

-

Az Osztrák Nagydíj győztese, Max Verstappen és a harmadik helyezett Lando Norris voltak a vasárnapi futam kiemelkedő versenyzői Ross Brawn, a Forma-1 vezérigazgatója szerint.
Verstappen csapata zsinórban ötödik győzelmét szerezte meg az idei szezonban.

Brawn szerint a nap versenyzője Norris lett, aki az egész szezonban kiválóan teljesített eddig.

Brawn az F1.com-on a futam utáni szokásos beszámolójában így nyilatkozott: „A hétvége egésze alapján Lando számomra a nap versenyzője. Szenzációs kvalifikációs teljesítményt nyújtott, és ezt egy nagyszerű futammal folytatta.”

„Max ismét egy gép volt, de úgy gondolom, hogy Lando jóval az erején felül teljesített – és ez az, ami miatt ő a nap versenyzője nálam.”

„Nagyra értékelték már akkor is, amikor megérkezett a Forma-1-be és most következetesen beváltja ezeket az elvárásokat. A McLaren pilótája folyamatosan fejlődött idén, és úgy tűnik, hogy nagy lépést tett előre. Ő egy elképesztő tehetség.”

Brawn nagyon örül, hogy ennyi fiatal tehetség van most a mezőnyben.

„Áldottak vagyunk a jelenlegi versenyzőkkel. Megvan a referencia, ami Lewis, de aztán ott van Max, Lando, George, Carlos, Charles”.

Kiemelte George Russellt, aki a kvalifikáción ismét kiválóan teljesített és a 8. rajtkockát szerezte meg. A brit azonban lemaradt első williamses pontjairól, miután Fernando Alonso végül elhappolta előle a 10. helyet.

„Kétségtelen, hogy George csalódott lesz” – folytatta Brawn. „Elmulasztotta első pontját a Williamsszel, de amikor lenyugszik, pozitívumokat kell majd kihoznia ebből a hétvégéből, amelyen nagyon-nagyon erős volt.”

„A másik Williams küszködött, de George-dzsal a volán mögött az az autó egyre közelebb kerül a tiszteletreméltó eredményekhez. Csodálatos munkát végzett a kvalifikáción, és nagyszerű munkát végzett a versenyen is. Hatalmas hatással volt rám” – mondta Brawn.