KezdőlapFormula 1Brawn: szóba jött egy régi szabály is a „csonka” szezonra

Brawn: szóba jött egy régi szabály is a „csonka” szezonra

-

A fordított rajtrácsos versenyek tesztelésére használta volna az idei szezont a Forma-1, azonban Ross Brawn elárulta, nem ez volt az egyetlen őrült ötletük.

Ami ezeket a kvalifikációs versenyeket illeti, egyedül a Mercedes tiltakozása miatt nem vezetik be őket idén. Jövőre azonban megváltozik a szabályalkotási rendszer, így az F1 szabadon kipróbálhat majd néhány ötletet.

„A fordított rajtrácsos versenyek jövőre még mindig napirenden lesznek.” – árulta el Ross Brawn.

Emellett azonban volt egy másik ötletük is, hogyan tegyék izgalmasabbá a bajnokságot.

Ez pedig nem más, mint az a régebben is használt koncepció, hogy a versenyzők nem az összes eredményüket vehetik figyelembe. Amennyiben megbetegszik valaki, ez a szabály továbbra is egyenlő körülményeket biztosítana.

„Beszéltünk arról, hogy egy-két eredményt „húzni” lehessen. Ezzel csak az lenne a probléma, hogy a csapatok ezzel is játszanának. Ha az egyik futamon nem esélyesek a pontszerzésre, akkor simán kiállhatnak.” – utalt arra a Forma-1 sportigazgatója, hogy ezzel kímélhetik a motort és a kopó alkatrészeket.

Végül ezért, és a szezon rövidsége miatt elvetették az ötletet, így minden eredmény beleszámít majd a bajnokságba.