KezdőlapFormula 1Brawn: Verstappen még mindig nem képes kezelni az indulatait

Brawn: Verstappen még mindig nem képes kezelni az indulatait

-

A vasárnapi Brazil Nagydíj óta folyamatosan a Verstappen-Ocon balhé a téma, a történteket azonban mindenki másként látja. A lekörözött Ocon vissza szerette volna venni a körét egy előzéssel az élen álló Verstappentől, de nem volt elég helye, így összeütköztek. Ennek eredményeként Verstappen elbukta a győzelmet és „csak” második lett.

Ha Esteban Ocon hibás is volt az esetben, mikor összeütköztek Max Verstappennel, a hollandnak nem lett volna szabad a verseny után lökdösődnie, véli Ross Brawn, az F1 sportigazgatója.

„Max magával vitte a dühét a parc fermébe és fizikai kontaktusba lépett Oconnal.” – mondja Brawn. „Ez nem volt helyes, és bár meg lehet érteni, nem volt indokolt.”

„Az lett az eredménye, hogy Max megmutatta, hogy bár hatalmasat fejlődött a karrierje során, még mindig nem képes kezelni az indulatait ezekben a szituációkban.”

„Mondom ezt úgy, hogy nem szabad elfelejteni, hogy ő még mindig nagyon fiatal és bár a viselkedése nem volt indokolt, meg tudjuk érteni a frusztrációt, amit érzett az eset és a verseny után, a végkifejlet mellet nem szabad elfelejteni, hogy milyen csodálatos teljesítményt nyújtott a holland.”

„Az elmúlt 10 évben nem nyerte olyan a Brazil Nagydíjat, aki a második sornál hátrábbról rajtolt volna, de Max közel volt hozzá vasárnap.”

„Biztos vagyok benne, hogy Max tanulni fog a történtekből, és minden, ami történt – a büntetést is beleértve – segíti majd a fejlődését versenyzőként és legfőképpen férfiként.”