KezdőlapFormula 1Brundle szerint Verstappen csalódott eddig 2017-ben

Brundle szerint Verstappen csalódott eddig 2017-ben

-

A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Martin Brundle azt javasolta Max Verstappennek, hogy tartsa magában a csalódottságát ezzel az évvel kapcsolatban. A korábbi McLaren versenyző ma már televíziós kommentátorként dolgozik, és a holland De Telegraafnak árulta el, hogy megérti a 19 éves versenyző helyzetét a 2017-es Red Bull autó miatt.

„Nagyon okos, nem hinném, hogy rászorulna tanácsokra. Ugyanakkor nem kellene túlzottan frusztráltnak lennie azért, mert nem megy annyira az autója. Persze látni az arcán a csalódottságot.”

Időközben a Red Bull már javítja az eddigi kialakítás miatti hibájukat, azonban a továbbfejlesztett Renault erőforrás bemutatkozását tovább tolták. A szezonnal kapcsolatban Brundle ennyit mondott:

„A Mercedes és a Ferrari az egész szezonban tartani fog, mindkét csapatnál remek versenyzők vannak.”​