KezdőlapFormula 1Brundle: Vettel már túl van a zenitjén

Brundle: Vettel már túl van a zenitjén

-

Martin Brundle, ugyan nem cserélné le Sebastian Vettel, ugyanakkor úgy véli, a német már túl van a karrierje csúcspontján.

A négyszeres világbajnok az idei szezon ötödik helyét tudta megkaparintani az egyéni pontversenyben. Egy győzelmével és két rajtelsőségével elmaradt csapattársa eredményeitől, aki szinte szárnyalt a vörös autóban. 2019-ben Binotto kijelentette, hogy a 32 éves versenyzőt fogják támogatni a kétes esetekben, azonban az év végén már úgy fogalmazott, jövőre egyenlő feltételek várnak a két pilótára.

A brit ex-versenyző ugyan elismeri Vettel kvalitásait, ám az idő eljárt szerinte a világbajnok felett.

,,Nem tartozik az erősségei közé a kerék a kerék elleni küzdelem. Egyre nyilvánvalóbb, hogy megöregedett. A sebessége meg van, és az időmérős teljesítménye is jó, és nem is cserélném le senki másra, de a legjobb évei már tova szálltak, nem igaz? Azt mondják, jó időben kell lenni jó helyen, de ezt akár Lewis Hamiltonra is ráhúzhatjuk. Azonban a végén úgyis a legjobb pilóták kerülnek a legjobb autókba.”