KezdőlapFormula 1Carey egyre bizakodóbb, de arra is készülnek, ha mégsem lesz futam idén

Carey egyre bizakodóbb, de arra is készülnek, ha mégsem lesz futam idén

-

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey elismeri, hogy a sport tulajdonosai felkészültek arra az eshetőségre, ha 2020-ban egyáltalán nem lenne verseny.

„Egyre bizakodóbbak vagyunk, hogy lesz bajnokság 2020-ban, bár nincs rá garancia.” – mondta Carey.

Az F1 közzétett számadataiból kiderült, hogy a bevételek 2020 első negyedévében 84%-kal csökkentek, mindössze 39 millió dollár (~12,5 milliárd forint) bevételt könyvelhettek el, szemben a tavaly ilyenkori 246 millió dolláros összeggel.

Carey hozzátette, hogy beszélt erről a befektetőkkel „számos mód” van a számok javítására.

A cél továbbra is az, hogy Ausztriában elkezdődhessen a szezon, a július 5-i versennyel, és valószínűnek tartja, hogy utána rögtön rendeznének ott még egy versenyt, a július 11-12-i hétvégén.

A jelenlegi terv 15-18 futam megrendezése, mi szerint augusztus-szeptemberben letudnák az európai helyszíneket, majd mennének Eurázsiába, Ázsiába, Amerikába és a Közel-Keleten fejeznék be a szezont december 13-án.

„Az európai versenyekkel rajongók nélkül számolunk.” – mondta Carey. „Jól haladunk előre a versenyekkel úgy, hogy azt mindenki számára biztonságos legyen.”

„Reméljük, hogy az év vége felé már a rajongók is megjelenhetnek a versenyeken.”

A sport fenntartása érdekében a tulajdonos Liberty Media 1,4 milliárd dollár likvid tőkét szabadított fel a Forma-1 számára.

„Arra számítunk, hogy a koronavírus továbbra is hatással lesz a szélesebb világra, de jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy visszatérjünk a növekedési görbe azon állapotához, ahol pár hónapja voltunk.”