KezdőlapFormula 1Carlos Sainz a jövő héti teszten már McLarenbe ülhet

Carlos Sainz a jövő héti teszten már McLarenbe ülhet

-

Carlos Sianz Jr. a jövő heti Abu Dhabi teszten már a McLaren színeiben ülhet autóba, hála a Renault-nak, aki elengedte pilótáját, hogy jövő évi csapatával gyakorlatozzon.

Csak két csapat a tízből indul hasonló felállással, mint idén, sok új bemutatkozóra lehet számtani a gumiteszten a Yas Marina pályán. Sainz szerdán fogja vezetni az MCL33-at, míg újdonsült csapattársa Lando Norris kedden áll munkába.

További versenyzők, akik új csapatuknál vezethetnek, George Russell a Williamsnél, aki Robert Kubicával osztozhat, Charles Leclerc is beülhet a Ferrariba, Pierre Gasly is ezen a teszten húzhatja fel hivatalosan a Red Bullos overállt először, valamint Lance Stroll is Force Indiába ülhet. Kimi Räikkönen arra számít, csapata megengedi, hogy a Saubernél vezessen az említett napok egyikén, ám erről hivatalos megerősítés még nem érkezett.

A Red Bull tisztázta, hogy Daniel Ricciardo nem kap engedélyt a korai távozásra, tehát ő nem próbálhatja ki Renault-ot.

Ez a gyakorlás az utolsó lehetőség lesz a Pirelli előtt, hogy hivatalossá tegye, melyik gumikeverékek fognak előkerülni a 2019-es szezonban, ugyanakkor itt próbálhatja ki az összes csapat a speciális keverékeket is, azonban a csapatoknak új alkatrészek tesztelése nem megengedett.