KezdőlapFormula 1Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

Danke, Nico! Búcsúzik a Renault Hülkenbergtől

-

Három közös év után távozik a Renault csapatától a német Nico Hülkenberg. A francia istálló a hivatalos weboldalán köszöni az elmúlt éveket, amelyben a csapat több vezető személyisége is megszólalt.

Hülkenberg 2017 elején csatlakozott a Renaulthoz, amely csapat egy évvel korábban tért vissza a Forma-1-be, így a német tapasztalatára nagy szükség volt Enstone-ban és Viryben is.

A német érkezése előtt a Renault csupán a kilencedik lett a konstruktőri bajnokságban, nyolc szerezett ponttal. Első közös évükben, azonban már hétszer annyi pontot tudtak szerezni, 57 egységgel a hatodikak lettek, ám a pontok nagy részét Hülkenberg szerezte.

2018-ban immáron Carlos Sainz oldalán a remek negyedik helyig tudtak feljebb lépni. A 122 pont is rendben volt, amin testvériesen elosztoztak a pilóták. Hülkenberg pedig az egyéni pontverseny hetedik helyén zárt, ami karrierje legjobb eredménye volt.

Alan Perman sportigazgató a három év alatt rengeteg időt töltött a német a versenyzővel, ő így búcsúzik tőle:

„Nico egy olyan pilóta, aki mindig megbirkózott a feladatokkal. Folyamatosan versenyezni és fejleszteni akarta az autót, ami mindig nagy segítség volt a számunkra. A visszajelzései kivételesek, mivel képes kizárni az érzelmeit ezekből, még egy pocsék verseny után is képes volt hasznos információkkal szolgálni minket. A technikai meglátásai nagyon fontosak voltak a számunkra. Emlékszem, egyszer 2017-ben Silverstone-ban, mikor az R.S.17-es sajátos kezelhetőségéről beszélt nekünk. Több sebességet akart bevinni a kanyarokba, és érezte, hogy ott vesztünk leszorítóerőt, ahol arra pont a legnagyobb szükség lenne. Ennek érdekében egy új padlólemezt fejlesztettünk. Amikor először gurult a pályára vele, akkor sokáig nem mondott semmit ezzel kapcsolatban a rádión, de amikor bekapcsolta ennyit mondott: Nem mondtam semmit, de ha látnád az arcomat, akkor egy hatalmas mosolyt látnál rajta! Ez összefoglalja őt, ha mond valamit, akkor arra érdemes oda figyelni.” – mesélte.

Mark Slade, Hülkenberg versenymérnöke is megszólalt.

„Amikor Nico 2017-ben csatlakozott hozzánk, akkor egy új szintre emelt minket. Gyakorlatilag egyik napról a másikra ismét „felkerültünk a térképre” és olyanok lettünk, mint egy nagy csapat. Amikor tudod, hogy van egy olyan pilótád, aki nagy eredményeket tud szállítani, az egy nagyon komoly tudatalatti motiváció. Nagyon okos, hatékony, és egész jó humora is van. Volt néhány nagyszerű versenyünk együtt, megtiszteltetés volt vele dolgozni. Azt tudnám mondani, hogy ő a legjobb azon pilóták közül, akikkel eddigi karrierem során együtt dolgoztam.” – mondta.

Cyril Abiteboul csapatfőnök is hálás a németnek.

„Az egyértelmű, hogy Nico kulcsember volt a fejlődésünkben. Egy olyan versenyzőre volt szükségünk, akinek meg van a tapasztalata, és érett arra, hogy feljebb emeljen minket. Erre a feladatra nála jobbat nem is kívánhattam volna. Nem volt egy könnyű döntés, hiszen sok erős képessége van: nagyszerű versenyző, mindig motivált, többre törekedett, ami ösztönzött minket. Nagyon sok szerencsét kívánunk neki a jövőre nézve, és őszinte köszönetünket szeretnénk kifejezni a Renault csapatért tett erőfeszítéseiért az elmúlt három év során.” – fogalmazott.