KezdőlapFormula 1Di Resta szerint kockázatos a Williams versenyzőpárosa

Di Resta szerint kockázatos a Williams versenyzőpárosa

-

A korábbi Williams tartalékversenyző, Paul di Resta kockázatosnak tartja a grove-i csapat 2018-as versenyzőpárosát.

Robert Kubica mellett halvány esélye di Restának is volt Felipe Massa megüresedett helyére, a csapat azonban Szergej Szirotkint választotta Lance Stroll mellé. Így Williams szakított azzal a hagyománnyal, hogy lennie kell a csapatukban egy tapasztalt versenyzőnek, és úgy tűnik, már a Martini sem ragaszkodik hozzá, hogy legalább az egyik versenyzőjük 25 év feletti legyen.
Di Resta pedig nem csupán versenyzői ülést nem kapott, de a tartalékversenyzői pozíciót is elvesztette, mivel azt megkapta Kubica.

„Kockázatos döntés ez a versenyzőpáros, a srácok tapasztalatát illetően.” – mondta di Resta a Racernek. „Lance egy szezonon van túl, míg Szirotkin most érkezik… A kérdés csak az számomra, hogy a McLaren és a Renault képes lesz-e legyőzni egy olyan csapatot, mint a Williams.”

A skót versenyző maga is úgy gondolja, hogy inkább pénzügyi okok állnak a döntés mögött, mintsem sportszakmai.

„Elégedett vagyok a teszttel (amin Kubicával vett részt a Hungaroringen.” – mondta a skót. „Nagyon elégedett vagyok a tesztemmel. Nem is választhattam volna jobb napot a tesztre és úgy érzem a legjobb formámat nyújtottam, amit ők is láthatnak.”