KezdőlapFormula 1Domenicali örül a növekvő feszültségnek

Domenicali örül a növekvő feszültségnek

-

Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nem aggódik amiatt, hogy a 2021-es szezon veszélyes és ellentmondásos összecsapássá válhat a bajnoki címért folyó harc által.

Ezt az után véleményezte, hogy az F1 versenyigazgatója, Michael Masi megtiltotta a csapatfőnököknek, hogy személyesen fellebbezzenek a stewardoknál a versenyek alatt – ahogyan azt Toto Wolff és Christian Horner tette Silverstone-ban.

A Red Bull-os Horner azt mondta, hogy ezt csak a mercedeses kollégája, Wolff miatt tette.

„Az alatt a tizenhat és fél szezon alatt, amióta csapatfőnök vagyok, soha nem mentem be a versenybírák szobájába egy futam vagy edzés közepén” – mondta.

Horner elmondta, hogy a tévéközvetítésben látta, ahogy Wolff a bírákhoz tart, amit ahhoz hasonlított, mintha „megpróbálna lobbizni egy esküdtszéknél, miközben ők meghozzák a végső ítéletet”.

„Szóval odamentem, hogy elmondjam, hogy egyikünknek sem kellene ott lennie, és nem helyénvaló, hogy bárki is beavatkozzon, miközben a döntéshozatali folyamat zajlik” – magyarázta.

„A sportkódexben is részletesen szerepel, hogy ez nem elfogadható, és most örömmel látom, hogy az FIA tisztázta, hogy a jövőben nem tolerálják az ilyen jellegű lobbizást.”

A vizsgált az az incidens volt, mely során Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközött, majd bajnoki éllovas 51 G-s becsapódása egy rövid kórházi kezeléséhez vezetett. Az esetben Hamiltont találták vétkesnek, a kapott büntetést azonban sokan kevésnek ítélték, mivel a hétszeres világbajnok még így is megnyerte a versenyt.

Domenicali szerint megbocsátható, ha idegesnek érzik magukat a résztvevők a 2021-es csata kapcsán.

„Épp ellenkezőleg” – mondta az olasz a La Gazzetta dello Sportnak – „Örülök, hogy egy olyan bajnokságot látok, ahol a főszereplők meg akarják mutatni a fölényüket.”

„Az, hogy van egy ilyen fajta sportszakmai feszültség, a játék része” – mondta Domenicali. „Olyan csapatokról és versenyzőkről beszélünk, akik képesek megbirkózni még az erősen érzelmes pillanatokkal is.”

„Természetesen remélem, hogy lesznek keményen megvívott csaták az utolsó kanyarig, de ilyen esetek nem fordulnak elő többé.”