KezdőlapFormula 1Blash szerint Ecclestone még "veszélyes" lehet

Blash szerint Ecclestone még „veszélyes” lehet

-

A Forma-1 korábbi helyettes versenyigazgatóját, Herbie Blash-t meggyőzte az F1 új vezetése, de felhívja rá a figyelmet, hogy Bernie Ecclestone még ott „bujkál” a háttérben.

Blash közeli szövetségese volt Ecclestone-nak, még annak Brabham-es korszaka óta, ám tavaly év végén lemondott pozíciójáról. Most a Yamaha World Superbike csapat képviselője és tanácsadója.

„Még korai erről beszélni, de amit az új tulajdonosok terveznek, hogy megnyitják a paddockot és rajongó-barátabbá teszik az F1-et, javítanak a közösségi médiás megjelenéseken, nagyon pozitív, és olyasvalami, ami Bernie-vel sosem történt volna meg.” – mondta Blash a crash.netnek. „Úgy hiszem, hogy ez hasznára lesz a sportnak.”

„Bernie mindig azt mondta magáról, hogy az ő feladata az, hogy pénzt keressen, ez volt az oka annak, hogy a CVC-t annyiért tudták eladni, amennyiért. Meg kell emelni a kalapunkat előtte. De Bernie nem a rajongókért dolgozott, ő a CVC-ért dolgozott.”

„A jelenlegi tulajdonosok más meglátásokkal érkeztek, amit izgalmas lesz figyelni. Nyilvánvaló, hogy ők újdonságot hoznak a Forma-1-be, ugyanakkor Ross Brawnnal van olyan emberük is, aki sokat látott már és sokat tud a sportról. Szerintem jó irányba mennek a dolgok.”

Blash azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy Ecclestone még nem került messze a Forma-1-től.

„Mondjuk úgy, hogy egy dühös Bernie az egy veszélyes Bernie.”