KezdőlapFormula 1Ecclestone: Nem én mondtam nekik, hogy ne térdeljenek

Ecclestone: Nem én mondtam nekik, hogy ne térdeljenek

-

A 2020-as szezont a koronavíruson kívül a BLM nevű rasszizmus elleni mozgalom és a diverzitás középpontba helyezése bolygatta fel.

Ezt első sorban az Amerikában eluralkodott rasszizmus váltotta ki, mely az egész világon témává lett. A Forma-1-be Lewis Hamilton hozta be a mozgalmat igen látványosan, amiért sok kritikát is kapott. Ő maga, a Mercedes és a Forma-1 is.

Tovább fokozta a téma körüli zűrzavart F1-es berkekben Bernie Ecclestone is, aki azt nyilatkozta korábban, hogy „a fekete emberek rasszistábbak, mint a fehér emberek”. Ebből persze kisebb botrány lett, az F1 elhatárolódott, Hamilton pedig a sajtón keresztül szócsatázott az F1 egykori vezetőjével.

Erről is mesélt Ecclestone legutóbb, a GQ magazinnak.

„Olykor úgy fogalmazom meg a dolgokat, hogy nem úgy értelmezik azt, ahogy én akartam” – mondta. „Kicsit bajba sodortam ezzel magam, de őszintén mondom, hogy számomra a személy az személy. Aszerint bánok az emberekkel, hogy milyennek látom őket. Nem számít, hogy milyen a (bőr)színük, hogy nők-e vagy férfiak, hogy mi a vallásuk, vagy a nemzetiségük, hogy gazdagok-e, vagy szegények, milyen politikai oldalon állnak…”

„Nézz rám: Az átlag magasság alatt vagyok, de nem érzem rosszul magam emiatt. Ugyanolyan vagyok, mint az, aki magasabb. Valójában egy repülőgép ülése még kényelmesebb is számomra, mint annak, aki magasabb. Mindennek van pozitív oldala. Semmi sem teljesen rossz.”

Véleményezte a Take a knee akciót is,

mely szintén megjelent a Forma-1-ben is tavaly.

„Néhány évvel ezelőtt volt egy amerikai futball játékos (Colin Kaepernick), aki mindig letérdelt a meccsek előtt. Nos, ez sok haragot eredményezett.” – mondta Ecclestone. „Egy, vagy két versenyző a Forma-1-ben nyíltan beszélt erről, és végül nem tették. Nem térdeltek le. Azt mondták, azt kértéj tőlük, hogy ne tegyék. Nem mondták, hogy ki kérte őket erre, de nem én voltam. Én már nem voltam a Forma-1-ben. Nem tudom, hogy mi a helyzet idén. Azok a szörnyű dolgok, amelyek Amerikában történtek, már hosszú évtizedek óta történnek. Persze, jó dolog, hogy az emberekben tudatosították ezeket a történéseket. Remélem, ez változást hoz.”

Negyedik podcast epizódunkban épp kibeszéltük, hogy túlzás-e már, vagy sem, az F1-ben a rasszizmus ellene kampány…