KezdőlapFormula 1Egy cég biztosan nem örül az új fekete Mercedesnek!

Egy cég biztosan nem örül az új fekete Mercedesnek!

-

A Mercedes a hétfői nap folyamán mutatta be a vadonatúj fekete festésüket, amit a 2020-as szezonban fognak használni a W11-en. A címvédő istálló az új fényezésével a rasszizmus elleni harcot próbálja segíteni, amit a halon olvasható „End racism” (vessünk véget a rasszizmusnak) felirat is megerősít.

A Mercedes szinte minden egyes Forma-1 rajongót meglepett azzal, amikor bejelentették, hogy az eddigi években jól megszokott szürke helyett az idei szezonban fekete festésben fog pompázni az idei autójuk. A hír hallatára az internet népe felrobbant és ismét két táborra oszlott: akiknek tetszik a bracleyi istálló új festése és azokra, akik pedig nem tudnak azonosulni a festés üzenetével.

A Forma-1 hivatalos játékait fejlesztő cég, a Codemasters azonban biztos nem örült ennek a változtatásnak, ugyanis már egy ideje kész voltak a játékkal és mindössze hat nappal a szezon kezdete előtt az egyik csapat megváltoztatta a festését, amit komoly munka lesz újracsinálniuk. Ráadásul nem csak a Mercedest, hanem a Williams festését is újra kell tervezniük, mivel a grovei csapat a főtámogató Rokit távozása miatt volt kénytelen változtatni az autójuk festésén.