KezdőlapFormula 1Élet és halál egyszerre ütötte szíven Vettelt, ez változtatta meg

Élet és halál egyszerre ütötte szíven Vettelt, ez változtatta meg

-

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel vasárnap teljesítette utolsó Forma-1-es versenyét visszavonulása előtt. Az egész hétvége a búcsúzkodásról szólt, és még közös vacsorán is részt vettek a mezőny versenyzői.

A verseny végeztével Vettel intézett pár kedves szót a rajongókhoz, majd később arról számolt be, hogy hirtelen ürességet érez.

Bár a német nem éppen egy nagy közösségi média-fogyasztó, mégis, még a helyszínről, később élő videót indított Instagramon. Úgy fogalmazott, még egy „utolsó üzenetet” intéz a rajongókhoz, és egyben megmagyarázza mit jelentett idei utolsó „üzenetes” pólója, melyen a Föld volt látható az „invitation”, azaz „meghívás” szöveggel. Elmondása szerint a fő az, hogy az emberek pusztán a saját környezetük helyett gyakrabban figyeljenek oda az összképre, a nagyobb összefüggésekre a világunk kapcsán.

„Amikor fiatal voltam, 25 évesen, nem láttam, hogy ez nagy probléma lenne, mert nem volt rám hatással” – magyarázta Vettel. „Az az élet, amit éltem, a versenyzés, a siker érdekelt. Tényleg, de aztán történt néhány dolog az életemben.”

Hamilton elárulta, miképp szervezte meg Vettel búcsúvacsoráját

„A feleségemmel együtt úgy döntöttünk, hogy apa leszek. 26 éves koromban megszületett az első lányunk, egy évvel később pedig a második lányunk. Ezután az apósomnál rákot diagnosztizáltak, és másfél évvel később meghalt.”

„Szembesültem a jövővel. Először tartottam a karjaimban a gyermekeimet, és ugyanakkor szembesültem a halállal, az élet végével. Ez valóban elgondolkodtatott az életemről és az előttünk álló jövőről, valamint a világról, amelyben élünk.”

Két lábbal áll a földön, és tisztában van vele, hogy milyen szerencsés helyzetben van. Saját jóléte mellett tisztában van azzal, hogy milyen az „átlagemberek” élete.

„Rájöttem, milyen kiváltságos vagyok, hogy olyan életet élhetek, amilyet élek, hogy annyi örömet okoz, amit csinálok, és ugyanakkor rengeteg pénzt kapok érte. Mivel Németországban születtem, rengeteg lehetőségem volt. Keményen dolgoztam egész pályafutásom alatt, de sok ember igazán keményen dolgozik nap mint nap, és nincsenek meg ezek a kiváltságaik és választási lehetőségeik, és közel sem kapnak annyi fizetést, amennyit megérdemelnének.”

„Az enyém egy egyedülálló helyzet volt, és miután rájöttem erre, tényleg elgondolkodtam azon, hogyan használhatnám a hangomat arra, hogy megpróbáljak foglalkozni azokkal a dolgokkal, amelyek mindannyiunk számára fontosak. Ha a világunkat, az éghajlatunkat nézzük, úgy gondolom, hogy a világ gyorsan változik, és ez megköveteli, hogy mindannyian átgondoljuk, mit tehetünk.”

Best of Sebastian Vettel, a Racingline.hu szemszögéből

„A magam részéről kevésbé a probléma, inkább a megoldás része akartam lenni. Ha a nagy dolgokat nézzük, akkor lényeges az, hogy hogyan utazom versenyről versenyre. Az időhatékonyság és a kényelem miatt beleestem abba a hibába, hogy magánrepülőgépen utaztam körbe a világot. Így ezt például teljesen abbahagytam, és jól éreztem tőle magam.”

„Elkezdtem megkérdőjelezni a táplálkozásomat: mit eszem, és honnan származik az étel? Elkezdtem gondolkodni azon, hogy honnan veszem az energiát, hogyan fogyasztok? Milyen ruhákat veszek? Annyi minden van.”

Vettel ezután ösztönözte versenyzőtársait, hogy ott folytassák a kampányt ott, ahol ő abbahagyta, és arra kérte a rajongókat, hogy minden apró lépést tegyenek meg a klímaválság elleni küzdelem érdekében. Hozzátette: „Nem akarok ujjal mutogatni senkire, és megmondani, hogy mit kellene tennetek.”

Tisztában van vele, hogy sok esetben anyagi okok állnak a nagyobb változtatások útjában, de hangsúlyozta, hogy minden apró lépés számít, például ha kulacsot használsz műanyag palackos víz helyett.

„De tényleg megpróbáltam a többi versenyzőhöz is szólni, hogy hangsúlyozzam, hogy mi ebben az egyedülálló helyzetben vagyunk, hogy hatással lehetünk az éghajlatra, hogy már szorult helyzetben vagyunk [a klímaválság kapcsán], és hogy itt az ideje változtatni és átgondolni a tetteinket, gondolva a jövő generációinak a jövőjére.”

„Még ha megengedhetném is magamnak, hogy másfelé nézzek, azt hiszem, mindannyian olyan stádiumban vagyunk, amikor már nem nézhetünk félre. A hírek jönnek-mennek, de a világunkkal és az éghajlati válsággal kapcsolatos hírek csak egyre jelentősebbek. Rólunk, emberekről és a fajunkról van szó. Változásokat kell elérnünk.”