KezdőlapFormula 1Elhunyt a Lotus társalapítója, Hazel Chapman

Elhunyt a Lotus társalapítója, Hazel Chapman

-

A Lotus istálló társalapítója és Colin Chapman felesége, Hazel Chapman a tegnapi nap folyamán örök nyugalomra lelt. Hazel Chapman 94 éves volt.

Hazel Chapman, leánykori nevén Hazel Williams, 1944-ben találkozott először a leendő férjével egy táncos mulatság során. Szerelem volt az első látásra az övék. Olyannyira az volt, hogy amikor Colin egy rövid ideig szolgált a Királyi Légierőnél, Hazel elkezdte fejleszteni Colin első autójának Ford motoros utódját, a Mark 2-t. Ezzel kisebb-nagyobb sikereket arattak és ezt követően jött létre a Lotus csoport 1952. január 1-jén.

Colin és Hazel 1954-ben házasodott össze egymással és az üzletük annyira jól ment, hogy egy időt követően elkezdtek terjeszkedni. Ennek a terjeszkedésnek a végeredménye lett többek között a Team Lotus Forma-1-es csapat is, a sportautókat és alkatrészeket gyártó cégeik mellett.

Hazel kulcsszerepet vállalt a csapat hat egyéni és hét konstruktőri címében, amiket  a 60-as, 70-es évek során szereztek meg. A Lotus összes futamgyőztes versenyzőjével együtt dolgozott, így többek között olyan nagy nevekkel is, mint például Emerson Fittipaldi, Jim Clark, Ayrton Senna, Graham Hill, Mario Andretti és Nigel Mansell.

Colin Champman 1982-es halálát követően a Lotusnak biztos anyagi forrásra volt szüksége, ezért Hazel úgy döntött, hogy jelentős részvényeket ad el a British Car Auctions nevezetű cégnek. A Forma-1-es csapat megszűnése után a brit hölgy a Classic Team Lotus vezetője lett, ami mind a mai napig egy családi vállalkozás, köszönhetően a fiának, Clive-nak.

Hazel halálhírét követően a Lotus Cars vezetője, Matt Windle ezt nyilatkozta: „A mai nap rendkívül szomorú mindazok számára, aki valamilyen úton módon kapcsolatban állnak a Lotusszal. Hazel nélkül ugyanis a Lotus név nem létezhetne.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lotus Cars PR (@lotuscarspr) által megosztott bejegyzés