KezdőlapFormula 1A Ferrari új elnöke utalást tett arra, hogy nem változik a versenyzőpáros...

A Ferrari új elnöke utalást tett arra, hogy nem változik a versenyzőpáros a csapatnál

-

Sergio Marchionne egészségének romlása azt eredményezte, hogy személyi változások történtek a Ferrarinál. Vezérigazgatóként Louis Camilleri érkezett, míg az új elnök John Elkann lett,

Az új főnökök már jártak is Maranellóban és Elkann azt is megerősítette, hogy már felhívta Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent is, és hozzátette, hogy 100%-ig támogatja mindkét versenyzőt. Ezt pedig a nemzetközi sajtó utalásnak tekinti arra, hogy talán továbbra is maradni fog a csapatnál Kimi Räikkönen.

Amennyiben Räikkönen jövőre is a Ferrari versenyzője lesz, elmondhatja majd magáról, hogy 40 évesen is Forma-1-es versenyző, hiszen 2019 októberében éri majd el a „negyedik X-et”.

A csapat legfőbb célja persze Elkann elnöksége alatt is az, hogy a Ferrari bajnoki címet nyerjen. Ezen kívül Machionne utcai autós projektjei is mennek tovább, ahogy eddig.