KezdőlapFormula 1Fittipaldi az összes versenyen ott lesz 2019-ben

Fittipaldi az összes versenyen ott lesz 2019-ben

-

A Haas bejelentette Pietro Fittipaldit 2019-re tesztpilótájuknak, és tesztelni is fog az amerikaiaknak a Ferrari szimulátorával Maranellóban. A csapatvezető, Günther Steiner elárulta, hogy Fittipaldi Maranellóba is fog költözni, hogy közel legyen a szimulátorhoz, – nem fizetős versenyző. A brazil Globonak ennyit mondott:

„Alkalmazzuk Pietrot, hogy fejlessze az autónkat a következő szezonban. Folyamatosan tartottuk vele a kapcsolatot a lábadozása alatt, és komoly szerepet szánunk neki a csapatunknál.”

Azt is egyértelművé tette, hogy Pietro végzi el majd a Pirelli gumitesztjét is, illetve hogy 2019-ben az összes helyszínen velük lesz. A 22 éves pilóta érthetően boldog:

„Ez egy nagy lépés. Már most itt dolgozok a csapattal Interlagosban, és Abu Dhabiban elkezdjük már a fejlesztéseket a 2019-es bajnokságra. Még nem eldöntött az, hogy fogok-e részt venni szabadedzéseken, sok múlik majd a csapat helyezésén a bajnokságban ezen témakörben, de ez csak egyike a lehetőségeknek. Csütörtökönként a versenyhétvégék előtt szimulátorozni fogok Maranellóban, majd esténként repülök majd az adott versenyhelyszínre.”

Egyértelművé tette azt is, hogy 2019-ben már a Forma-1- lesz a fő irány nála:

„Azzal, hogy tesztpilóta lettem, minden versenyen ott kell lennem, és a Forma-1-re kell koncentrálnom. Az álmom az, hogy egy napon Forma-1-es autóversenyző lehessek. Günther biztatott, hogy folytassam a versenyzést, így megvizsgálunk pár lehetőséget jövőre, de a legfőbb dolog a munka lesz a Haasszal.”