KezdőlapFormula 1Főnökének nem tetszett, ahogy a sajtó Zhou-val bánt

Főnökének nem tetszett, ahogy a sajtó Zhou-val bánt

-

Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke csípős megjegyzést tett néhány újságíróra, akik véleménye szerint sértően viszonyultak Guanyu Zhou-hoz, az istálló idén debütált kínai pilótájához.

Tény, hogy Zhou szerződtetésekor az F1 történetének első kínai pilótájával érkező szponzorpénz, illetve a kínai piac jelentette óriási lehetőségek is napirenden voltak, Vasseur azonban most igyekezett hangsúlyozni, hogy versenyzőjének saját jogán is helye van a mezőnyben.

Azzal nehezen lehet vitatkozni, hogy Zhou nem mondható kirobbanó tehetségnek, hiszen 2014 óta tartó formaautós karrierje során 2021-ben szerezte eddig első és egyetlen bajnoki címét, amikor két szezonnyi F2-es tapasztalattal megnyerte az ázsiai F3-as bajnokságot. A Forma-2-ben a 2019-es hetedik és 2020-as 6. helyezés után tavaly négy győzelemmel bronzérmes lett, ami Vasseur szerint ugyanakkor éppen elegendő ahhoz, hogy ne bélyegezzék meg.

Guanyu Zhou
Hiába tartozott a bajnokesélyesek közé, Zhou utolsó F2-es szezonjában végül csak bronzérmes lett Fotó: Joe Portlock – Formula 1/Formula Motorsport Limited via Getty Images

„Úgy vélem, egyes újságíróak egy ponton igencsak sértően viselkedtek Zhou-val – idézi a csapatfőnököt a Motorsport.com francia kiadása. – Észben kell tartanunk, hogy jó munkát végzett az F2-ben. Szerzett pole pozíciókat és megnyert néhányat a legjobb versenyek közül. Amikor képes vagy nyerni Bahreinben vagy Silverstone-ban, az nem véletlen. És a hozzáállása is jó. Keményen dolgozik, minden héten a gyárban van, amikor nincs verseny. Az imolai futam előtt is velünk volt, és ezután is velünk lesz. Teljes mértékben elkötelezett és nagyon keményen dolgozik. Az F1-ben a munkának ez a része pedig egyre fontosabbá válik.”

Vasseur egy példával is szemléltette, hogy Zhou milyen jó csapatjátékos. „A hozzáállása tökéletes, nagyon csapatorientált, miként a megjegyzései is. A barcelonai teszten Valtteri nem tudott részt venni az egyik etapban megbízhatósági gondok miatt. Vasárnap, a filmes napunk előtt [Zhou] spontán odament Valtterihez, és azt mondta neki, »Valtteri, nem vezettél a múltkor, átveheted a helyem a filmes napon, hogy vezesd az autót.«”

Vallteri Bottas, Guanyu Zhou, Alfa Romeo, Ausztrál Nagydíj
Jól kijönnek BottasszaloFotó: Florent Gooden / DPPI / Alfa Romeo

A kínai pilóta egyúttal a csapat morálját is emeli, miközben jól együtt tud dolgozni a rá kifejezetten odafigyelő Bottasszal. „Nagyon a csapat teljesítményére koncentrál, és szerintem részben ennek köszönhető, hogy nagyon jó a légkör – mondta róla főnöke. – Valtteri teljes mértékig tisztában van ezzel. Számára ez egyrészt természetes, de én is azzal töltöm az életemet, hogy emlékeztetem rá, erős csapatunk kell legyen. Nem koncentrálhatunk egy autóra, ezért be kell vonnunk Zhou-t, mert egyes kanyarokban képes lesz kihívás elé állítani Valtterit, a teljesítmény pedig ennek a lemásolásából fakad. Nagyon nyitottak és együttműködők, nagyon jó csapatszellemmel. Ez is része a jó csapatdinamikánknak.”